2017. február 25., szombat

Születésnap

A férjem a héten ünnepelte 44. születésnapját! Azt kívánom neki, hogy 88 éves korában is együtt ünnepelhessünk és akkor is a kedvenc tortájával, a Dobossal köszönthessem, ugyanúgy, mint a héten. 

Ebből a jeles alkalomra azt találtam ki, hogy készítek egy BB8 robot figurát, amihez napokig kerestem mintát. Végül a Ravelry oldalán találtam rá arra a mintára, ami szerintem a legjobban hasonlít az eredeti droidra. A mű elkészült, 2 héten át horgoltam - persze nem minden nap, csak amikor időm engedte és amíg a párom sem volt itthon. Volt olyan mókás pillanat, amikor a robot részei szanaszét feküdtek az asztalon, pont a körök horgolásával küzdöttem, valami miatt odamentem az utcafronti ablakhoz és pont akkor állt be a parkolóba a drágám! Fénysebességgel próbáltam begyömöszölni mindent a horgolós táskámba, úgy, hogy a hosszú fonalvégek ne gabalyodjanak össze egy kicsit sem :-) a fejét kétszer készítettem el, elsőre egy sokkal halványabb szürke fonalat használtam, azzal nem mutatott jól. És néhány folt is ugyanígy járt...


Az összehasonlításhoz felcsatolom a droid képét a mozifilmből, véleményem szerint kitűnő mintából sikerült dolgoznom:


Az antennákat régi adventi koszorú gyertyáinak "tüskéiből" készítettem, ezek kb. 6-7 cm hosszú, elég masszív fém drótok voltak, körbetekertem fekete fonallal és ragasztópisztollyal fixáltam. 

A robot jelenlegi küldetése az, hogy vigyázzon a páromra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése