2022. október 2., vasárnap

A következő negyedéves ellenőrzés előtt

Annyi minden történt a nyáron, hogy tényleg nem jutott időm blogbejegyzést írni. Képzeljétek, idén 5x fürödtem a Balatonban ! Tudom, tudom, megmosolygtató, hogy erről írok :-) más embereknek teljesen természetes, ha ilyen helyen élnek, de nekem igenis egy fontos mérföldkő az életemben. Barátnőm és a nővére volt nálunk júliusban, nagyon meleg volt az a nap amikor meglátogattak és délután úgy döntöttünk: lemegyünk megmártózni a tóban. Egy picike szabadstrandra esett a választásunk, ami utólag annyira nem tűnt jó választásnak, mert hosszú métereken keresztül, hínáron át kellett gyalogolni. Sebaj, megcsináltuk. A tó szintje legalább 40 centivel volt alacsonyabb a nyáron, mint kellett volna, ez igen hosszú begyaloglásra kényszerített minket. Imádtam, amikor végre olyan részre értünk, ahol csobbanhattunk! Arról nem is beszélve, hogy ezt a barátaim és a férjem társaságában tehettem meg. A hab a tortán, hogy utána következő napokban is jól éreztem magam, nem lázasodtam be, mint évekkel ezelőtt, ha betettem a lábam a Balaton vizébe. A nyár folyamán új szabadstrandokat is felfedeztünk, remélem jövőre is folytatni fogjuk ezt a remek szórakozást.

Aztán rég nem látott barátok adták egymásnak a kilincset, akikkel ezer éve nem tudtunk találkozni a covid és a kezelések miatt. Annyira örültem minden látogatásnak 💗 még ha ki is fáradok egy-egy találkozó után, a találkozás élménye annyira pozitív élmény a számomra, amiből kimondottan erőt merítek és töltekezni tudok. 

A  nyári időszak irtó gyorsan letelt, itt vagyunk október elején és én megint ellenőrzésre készülök. A nyáron konzultáltam egy endokrinológussal is a menopauzás helyzetemet illetően, de a maradék, meszes daganatok miatt félve ajánl nekem bármit is, ami enyhítené a problémáimat. 

A héten voltam mellkas röntgenen és hasi-nyaki ultrahang vizsgálatokon. Mókás volt, a röntgen asszisztens hölgynek mondtam, mikor beléptem, hogy akkor odaadnám a legutóbbi képalkotó vizsgálat eredményét. Mondta, hogy köszöni, nem kell. Aztán ahogy elkészült a felvétel rólam, elmentem az öltözőbe, hallom szólogat: Kedves, megkaphatnám mégis azt a CT eredményt, amit az előbb említett? Mert a szimpla röntgenkép alapján azonnal kiírnak nekem egy CT vizsgálatot az orvosok. Felnevettem, hogy én megmondtam... az ultrahangos hölgy is talált egy nyirokcsomót a hasnyálmirigy alatt, amit nem említ a legutolsó CT, de ki kell ábrándítanom: az sajnos évek óta ott van , ez miatt kellett befejeznem a kölni kísérletet. Szóval a felvételek alapján változás nincs. Az igazi jelző-faktor számomra úgyis a jövő heti tumormarker-vérvétel lesz. Annak az eredménye a legfontosabb. 

A horgolást is elővettem, megvásároltam egy új táska videós oktatóanyagát, ami sajnos csak egy hónapig elérhető. Szuper lenne, ha meg tudnám horgolni újra csütörtökig azokat a táskákat, de lehet, hogy nem lesz rá kapacitásom. Ha minden jól megy napos időt mondanak és annyira vár már a kertem, rengeteg teendőt látok már most. Festeni kellene a kerti székeket, elültetni a kigyökereztetett szamóca - palántákat... mindenkinek jó ténykedést kívánok a következő heti napos időben! Irány ki a szabadba!