Elsőnek talán az volt a legjobb hír, hogy tiszta a csontvelőm, mentes a limfómás sejtektől. Ezek után következhetett a sokat emlegetett injekció kúra, amivel kizavarják a vérbe az őssejteket. Ezt valahogy jobban megéreztem, csontfájdalom kísérte pár napig, egy erősebb fájdalom csillapító azonban meg tudta oldani a helyzetet és egy kis ágyban fekvés.
Április 2-án a véreredmények azt mutatták: itt az idő az őssejtek legyűjtésére, szerdára kitűzték a nagy esemény időpontját. Mivel a nyakamon még vannak daganatok, ezért kilátásba helyzetek egy femurális (lágyéki) kanül behelyezését az intenzív osztály közreműködésével. Ez a kanül azért volt szükséges, mert a beépített portom nem bírta volna el a beavatkozást.
Szerdán a férjem már kora reggel Szegedre érkezett, nem bírt megmaradni otthon. Valahogy ez nálunk már csak így alakult, hogy a nagy pillanatokat együtt csináljuk végig. Ebéd közben szóltak, hogy le kellene ballagnom az intenzív osztályra, izgalmamban 2x ültem le a folyosón, azt hiszem a vérnyomásom szórakozott velem. Meg aztán az a szett sem volt egy kellemes látvány, amit a kezembe nyomtak, hogy vigyek magammal és majd az a bazi nagy tű kerül a vénámba, amit abban láttam... Lementünk, másfél órát töltöttem odabenn, de nem sikerült a kanül behelyezése. Oka: nekem nem ott futnak a vénáim, ahol más rendes embereké :-) mutatta meg az ultrahang; no meg aztán persze össze is estek egy idő után, meg a vérem is nekiállt alvadni a trombocitaszámom nem szép mivolta miatt. Asszem akkor összetörtem kicsit. Vissza a hematológiára, kaptam 2 liter vizet infúzióban; és délután újra le az intenzívre még egy próbára. Ez most csak 3/4 órán át tartott és nem sikerült. Megint vissza a hematológiára.
A B terv lépett életbe: megpróbáltak vénát találni a karjaimon, ami elbírja a "vérkeringető masinát" és annak erejét. Kb. este 8 körül kezdtül el a próbálkozást: kar leszorít, ököl beszorít, imádkozás, nővér tapogatta a kezem (és nem szúrt meg feleslegesen!) - néha férjem pulóvere felvillant az ajtóban. A bal karom tuti vénájának megtalálása 2 órán át tartott. A jobb karom sem volt rövidebb idő! Közben zubogott belém a víz, hogy a vénák megmaradjanak, működjenek. Valamikor hajnali negyed kettő körül indulhatott meg a gyűjtés, én addigra már nagyon fáradt voltam és az első fél órában rosszullét környékezett, de a párom fogta a lábujjam és ez észhez térített. A szokásos 11 ciklus gyűjtsés helyett 8 ciklust csináltak, mert annyi őssejt lökődött ki a vérembe! Reggel 7-re végeztünk, közben hol pihegtem, hogy vizet kortyolgattam és a végén csak sírtunk, hogy végre eljutottunk idáig.. Láttam, hogy kávét kap az Árpi éjszaka, hogy vele együtt izgul mindenki és a végén együtt sírtunk a nővérkével és megköszönte, hogy megengedtem, hogy megszúrjon! Mondtam, hogy én vagyok az, aki egy életre hálás azért amit tett. Egész éjjel azon imádkoztam, hogy a vénáim ne durranjanak el, hogy minden rendben menjen, mert tudtam, hogy ez most nagyon fontos.
Másnap reggel megszámolták a legyűjtött sejteket és örömmel közölhetem: annyi, de annyi van, hogy több, mint elégséges :-) 5 liter vizet kaptam összesen, ez másnap szépen meglátszott az ujjakon, az arcomon. Persze lassan levonult az áradat, 48 óra után kezdtem visszanyerni a normális formámat. Aztán kaptam még trombocitát, vérecskét, tákolgattak kicsit és április 6-án hazajöhettem :-)
