Rajtam kívülálló okok miatt Katánál egy ideig szüneteltettük a találkozókat - egy másik emberke dolgozott rajtam 3 hétig, egy halk szavú fiú - Ő is egy csodabogár vagy nem is tudom, hogy hogyan nevezzem. Én a materialista, két lábbal a földön járó ember az elmúlt hónapok alatt olyan dolgokat tapasztaltam, amit néha még most sem merek elhinni, de elfogadom, hogy létezik és már nem kérdezem, hogy miért? Mert megtanultam: nem minden kérdésre létezik válasz.
Anyukám születésnapját ünnepeltük: 48 éves lett az idén. Hála az égnek sokat javult a kapcsolatunk az elmúlt hónapok folyamán is - most már úgy érzem, hogy meghallgatja amit mondok és szerintem én is képes vagyok többet beszélni, mesélni neki arról, hogy egyáltalán hogyan is érzem magam a mindennapos küzdelemben. Nehéz helyzet, hiszen messze élünk egymástól és nem engedtem neki, hogy lássa, amikor a kórházból hazahozott a párom az első fél év kezelései alatt, aztán a mentőprotokoll megindítása után végre láthatta, hogy hogyan viselem a kemókat, bennem hagyott centrális vénák tisztítását. Kétségbeesést láttam a szemében és én pont ezt akartam elkerülni.
Megint menni kell ellenőrzésre Szegedre - letelt az újabb 3 hónap. Bejelentkeztem. Persze izgultam miatta, mert még mindig, ha a kórházra gondolok, akkor egy csomó félelem társul hozzá: betegség, kiszolgáltatottság, higiénia hiánya, mi van, ha nem engednek haza? és ilyesmik. Ettől a sok izgulástól megint rosszabbul éreztem magam: új erőre kaptak a nyakamon lévő csomók - a doktornő amikor meglátott, megállapította, hogy nagyobbak. A véreredmény mellesleg egészen szép lett... kicsi vérszegénység, de semmi több!
Azt hiszem, hogy nekem sem kellett több - még inkább belementem ebbe a játékba: napról-napra rosszabbul éreztem magam tőle. Nem kellett volna, most már tudom - persze utólag mindig okosak vagyunk. Legközelebb azonban előre fogok gondolkodni és a történet tanulsága: minden gyógyító művelethez, kemóhoz és egyéb fincsiséghez az én beleegyezésem szükséges! Olyan hiszékenyek vagyunk mi emberek: ha valaki azt mondja - ma nagyobb a csomó a nyakadon! akkor hagyjuk, hogy ez a gondolat beépüljön a fejünkbe, a gondolat pedig utat tör és nekiáll rombolni. Azt mondják, hogy lassú betegség az enyém, lassan öl és nem kerülhetem el a kórházi kezeléseket. Ezzel a mondattal harcolok lassan már két éve, 2009 tavasza óta.
Persze megint Kata rángatott ki a bajból - nem tudom, hogy mit csinált, de csütörtök este annyira megkínzott az "energiakezelés" alatt, hogy kicsordultak a könnyeim. Az eddigi kellemes kineziológiai kezelés (bizsergés feeling) most rémes volt. Mintha összekavarta volna a belső szerveimet 2 mozdulattal! Lekecmeregtem a kezelőágyról azért valahogyan. Hazajöttünk és hazafelé a kocsiban azt mondogattam, hogy ha ma reggel felébredek, akkor innentől kezdve már minden rendben lesz. Felébredtem.
Február: van annak már 2 éve is, hogy nem tudtuk normálisan megünnepelni a férjem születésnapját. Az idén nagy murit terveltem ki - kisvonatot fog kapni tőlem, mert már olyan régóta vágyik rá :-) Most, hogy már jobban érzem magam, sütöttem áfonyakrémes tortát és terveztük, hogy hazamegyünk az anyuékhoz ünnepelni, amikor is a hugom telefonált, hogy beteg és ne menjünk! Oké, akkor maradunk itthon... az ajándékokat már pénteken becsomagoltam és hiába kérlelte a párom, csak szombaton nyithatta ki.
Jól sikerült a meglepi és persze hiába szeltem a tortából, hogy ugyan egyen már belőle, a kisvonat volt a sztár .. a torta várt pár órát, hogy végre megkóstoljuk. A tortával kapcsolatos tapasztalatom: a díszítő cukrot csakis a legutolsó pillanatban szabad rárakni!!
Várom a tavaszt, hogy végre kipróbálhassak pár gyógynövényt, amit Maria Treben könyvében olvastam. Szándékomban áll megszabadulni a nyakamon lévő csomóktól... Amíg a friss gyógynövényekkel teli tavasz megérkezik, addig is sétálgatunk a friss levegőn és próbálgatom a fényképezőgépem (még tanuló vagyok és csak lelkes amatőr):
Persze megint Kata rángatott ki a bajból - nem tudom, hogy mit csinált, de csütörtök este annyira megkínzott az "energiakezelés" alatt, hogy kicsordultak a könnyeim. Az eddigi kellemes kineziológiai kezelés (bizsergés feeling) most rémes volt. Mintha összekavarta volna a belső szerveimet 2 mozdulattal! Lekecmeregtem a kezelőágyról azért valahogyan. Hazajöttünk és hazafelé a kocsiban azt mondogattam, hogy ha ma reggel felébredek, akkor innentől kezdve már minden rendben lesz. Felébredtem.
Február: van annak már 2 éve is, hogy nem tudtuk normálisan megünnepelni a férjem születésnapját. Az idén nagy murit terveltem ki - kisvonatot fog kapni tőlem, mert már olyan régóta vágyik rá :-) Most, hogy már jobban érzem magam, sütöttem áfonyakrémes tortát és terveztük, hogy hazamegyünk az anyuékhoz ünnepelni, amikor is a hugom telefonált, hogy beteg és ne menjünk! Oké, akkor maradunk itthon... az ajándékokat már pénteken becsomagoltam és hiába kérlelte a párom, csak szombaton nyithatta ki.
Jól sikerült a meglepi és persze hiába szeltem a tortából, hogy ugyan egyen már belőle, a kisvonat volt a sztár .. a torta várt pár órát, hogy végre megkóstoljuk. A tortával kapcsolatos tapasztalatom: a díszítő cukrot csakis a legutolsó pillanatban szabad rárakni!!
Várom a tavaszt, hogy végre kipróbálhassak pár gyógynövényt, amit Maria Treben könyvében olvastam. Szándékomban áll megszabadulni a nyakamon lévő csomóktól... Amíg a friss gyógynövényekkel teli tavasz megérkezik, addig is sétálgatunk a friss levegőn és próbálgatom a fényképezőgépem (még tanuló vagyok és csak lelkes amatőr):
