2018. január 14., vasárnap

Megérkezett az idei első hó

Heves megyébe, ma reggelre megérkezett az idei első hó :-) mivel az utóbbi hetekben már-már tavasz volt, egy kicsit meglepő a jelenléte, annyira beleéltem magam abba, hogy az idén elmarad a téli szezon. Belátom azonban, most van itt az ideje: inkább januárban jöjjön, mint márciusban!


2018. január 3., szerda

BUÉK 2018

Remélem, hogy az ünnepek mindenkinél szépen teltek! Tudom, hogy nagyon gyorsan elmúlt, hogy már vissza is kellett rázódni a hétköznapokba. Sajnos van, akinél ez az ünnep sem volt felhőtlen, de mindenkinek erőt és kitartást kívánok az új évhez! 

Nálunk a szokásos utazgatás volt a program: kezdtünk a családomnál, aztán átmentünk férjem családjához, majd az év vége előtti napon hazajöttünk. Durván 1200 kilométert kocsikáztunk összesen. Így a szilveszterezés csendesen telt, főzőcskéztem délelőtt, délután tévéztünk és éjfél előtt már ágyban voltunk. Nem vágyom őrült bulikra, az már nem nekem való. Január első napján is itthon voltunk, lencse helyett babot főztem és kipróbáltam a leves mellé egy pogácsát a következő blogról: Pogácsa - Rupáner Margó - vannak számomra még felfedezetlen területek a sütés - főzés tekintetében, de ez a recept egészen jól sikerült!




Pár hétig dolgoztam egy új kihíváson, de a cél adott volt: decemberben volt a testvérem 35 éves, a jeles napra cicát készítettem neki születésnapja alkalmából: 




Az év első napjait tervezgetéssel töltöm: próbálom átgondolni az idei feladatokat. Az egyik legnagyobb tervem, hogy befejezem a kölni kezeléseket és itthon folytatom tovább az infúziókat. Ehhez segítséget kértem/kérek azoktól régi doktornőimtől, akik szeretettel és jó szívvel álltak mindig mellettem; remélem, hogy a közreműködésükkel meg tudjuk valósítani ezt az álmomat. 

A másik nagy tervem, hogy tavasszal veteményest hozok létre! Kaptam a Jézuskától egy lábakon álló ültető ládát, ami majd 1 méter hosszú - kaptam könyveket is, kezdő kertészeknek szólóakat. Izgatottan várom a tavaszt, hogy ültetni tudjak salátát, újhagymát, később paradicsomot szeretnék palántázni, hogy nyáron saját termésem legyen :-) 

Egyébként legnagyobb döbbenetemre tegnap észrevettem, hogy az ősszel ültetett krókusz-hagymák hajtásokat hoztak és kibújtak:


Hát milyen január ez, kérem szépen? Én úgy gondoltam, hogy majd csak tavasszal bújnak elő! Ha így haladunk, a hétvégére a tulipánok is elő fognak bújni? Tavaly ilyenkor a Balaton jege már szépen hízott, jó vastag jégtakaró fedte egy idő után a tavat. Nem tudom, mit tartogat még nekünk a január második fele és a február, de az az egy szem rózsám is rügyezik, ami a kiskertemben van! 

Ezzel a tavaszias bejegyzéssel kívánok még egyszer boldog új évet mindenkinek és erőt a küzdelmekhez.

2017. december 1., péntek

Komplett remisszió 10. felvonásra is

Olyanok ezek a kezelések, mintha színházba járnék és minden felvonást lezár egy-egy átfogó vizsgálat. Remekül megkomponált egy darab: a főszerepet nekem és a Nivolumab gyógyszernek szánták. Mivel ez egy bazi hosszú műalkotás, jelenleg a 10. felvonás után vagyok. Lezárásul befekszem az MRI gépbe kicsikét, zakatolást hallgatni. Az eredmény most is ugyanaz lett, mint az előzőeknél: KOMPLETT REMISSZIÓT véstek fel a jelentés végére. Öröm és bódottá! 

Csütörtökön voltam odakinn, az azt megelőző napokon már olyanokat álmodtam, hogy a kinti nővérek előkészítenek a transzplantációra. Az agyam mostanában amúgy is sokfelé gondolkodik, a tudatalattim persze remek szórakozásnak tartja ezt, én már annyira: nem tudtam szívből mosolyogni, amikor reggel száguldó szívdobogással ültem fel az ágyban.

Csütörtökön megkaptam a 70. infúziómat is! Néha vannak döcögősebb kezelések: most sem sikerült vért venni a port-katéteremből (pedig 3x szúrták meg új és új tűkkel), aztán a könyökhajlatomból próbált a nővér némi vért venni, majd maradt megint a bal csuklóm - ahol meg annyira érzékeny a bőr, hogy szívem szerint ordítani tudnék, amikor azt szúrogatják. A port szerencsére befelé vezetett, vagyis az infúziót be tudják kötni ilyenkor. A végén újra megpróbálták, hogy visszajön belőle? És igen, persze, hogy délután 2-kor a vér megindult belőle! Igazán megtehette volna ezt reggel 8-kor is már...

Az Élet folyamatosan kompenzál, kiegyenlít és általános tapasztalat, hogy ha az életünk egyik fele rendben van, akkor a másik felét kuszálja össze. Így mostanában sok csavart kaptunk az életünkbe. Remélem, hogy karácsonyig minden családtagunk rendbe jön, nem kapunk több defektet / órákat késő repülőgépet, frissen beüzemelt gázkazán megállást, és a házunkban az idénre tervezett felújítások befejeződnek sikeresen. Nagyon várom már, hogy készülődhessek a karácsonyra, fejemben led fényfüzérek villognak, és ha nem tartanám túlzásnak, akkor vennék valami bazi villogót a kertbe is, mert kezdek öregedni és kezdem megszeretni ezeket a fényességet adó dolgokat a hosszú, téli délutánokon. 

Kellemes készülődést kívánok a hétvégére, mindenki gyújtsa meg az első gyertyát az adventi koszorún, gondoljon a szeretteire és arra, hogy mennyire jó élni!


2017. november 28., kedd

Várok az eredményekre

Október közepén és november elején sor került a szokásos MRI vizsgálatokra, ez a második, amikor fél év telt el az utolsó ellenőrzés óta. Végül is ez a normális menetrend azoknál, akik komplett remissziót mutatnak fel több, egymás utáni képalkotó vizsgálaton. Egyébként megint új orvosom van, most egy fiatal hölgy csinálta a konzultációkat az utóbbi 2 alkalommal. Nem azt mondom, hogy havonta váltják egymást, de Ő már a 4. doki az elmúlt 3 évben, azokról nem is beszélve, akik helyettesítenek, ha jól számolom, így akkor 7 orvost volt szerencsém megismerni. Az MRI eredményét várhatóan csütörtökön mondják meg, csakis és kizárólag személyes konzultáció keretein belül. Mi mást mondhatnék, mint azt, hogy izgatottan várom?

November 11-én "ünnepeltem" 3 éves évfordulóját az első találkozásnak a kölni kísérleti csapattal. Jó megállapítani azt, hogy végre, egy gyógyszer, ami bevált nálam, amitől jól vagyok, amitől olyannak tűnnek a hétköznapok, mintha semmi bajom se lenne. 

Az utóbbi hetekben a családi életünk kicsit a feje tetejére állt: apósomat október 13-án stroke-kal bevitték a kórházba, Őt azóta már átszállították a rehabilitációra, szerintem hétről hétre javul az állapota. Férjem igyekszik menni, amennyit csak tud, ahogy tudok, én is vele tartok. Sajnos elég messze laknak a szüleink, így elég nehéz vállalkozás a részünkről minden hétvégén útnak indulni, a munka - kezelés - felújítás mellett és megsúgom, hogy már mi sem vagyunk huszonévesek, kezdünk fáradni. 

Múlt hétvégén Anyukámat is benn fogták a kórházban, Ő meg a gerincével-derekával kínlódik, remélhetőleg hamarosan megszűnik a gyulladás és hazaengedik. Próbáltam keresni McKenzie tornával foglalkozó gyógytornászt Hatvan környékén, de csak én nem találok, én vagyok ilyen ügyetlen? 

Közben zajlanak azok a felújítások, amiket még az idénre beterveztünk. Azt nem mondom, hogy nincs benne valami csavar, mert már hogyne lenne! A 3 hete beszerelt vadiúj gázkazánunk tegnap megadta magát, félüzemben működik. Végül is a régi kazántól vártam ugyanezt, hogy megadja magát még a tél beállta előtt. Az újról feltételezni sem feltételeztem ilyesmit! A festők jelenleg festik a házat - tisztában vagyok vele, hogy nem ilyenkor illik festetni, de mivel a férjem unokatestvérét kértük meg a feladatra, így ők akkor jönnek, amikor tudnak. Egy dolgot biztosan állíthatok, hogy azokkal a részekkel, amikkel már elkészültek, azt nagyon szépen megcsinálták, öröm ránézni a falakra és a ronda, régi színek helyett erre a világos bézs meg barackos árnyalatra. 

Konklúziónak csak azt tudom mondani, hogy hajrá karácsonyi készülődés! Némi képes-ízelítő Kaposvár főutcájáról, ahová már az adventi időszak előtt beköltöztek az árusok, vasárnap már árulták a forralt-bort, a kürtőskalácsot...


2017. november 2., csütörtök

Halottak napjára

Az elmúlt hetekben-napokban két ismerősöm is távozott a földi létből, daganatos betegségben. Az egyik Elena, másik pedig Gabika. Az előbbi 50 év feletti, mindig mosolygós, világlátott hölgy, utóbbi pedig 36 éves fiatalasszony és édesanya, akiről azt tudom, hogy az utolsó pillanatig hitt a csodában és a felépülésben. Nyugodjanak békén, most már ők vigyáznak ránk valahonnan máshonnan. Két kedves lélek megint itt hagyott bennünket.

Szülőfalum temetőjében is már tegnap kora reggel virágokkal és mécsesekkel vonultak kifelé az emberek, hogy megemlékezzenek szeretteikről. Azokról, aki az emberi lét furcsa körforgása révén már nem lehetnek velünk, akiktől az életet kaptuk és akik már visszaadták a lelküket a teremtőnek. Deres, hideg reggelen gyújtottuk meg a gyertyákat. Virágok mindenhol, apámon sárga rózsa, fehér krizantém. Nagyszülőkön is rengeteg virág sorakozik, mécsesek a sírok előtt. Ez az a nap, amikor meglátogatjuk halottaikat és az emlékezés jegyében telik az idő. Régóta nincsenek már közöttünk, nem is emlékszem minden pillanatra velük kapcsolatban. Hála az égnek fényképek, videófelvételek őrzik néhány mozzanatukat, jó néhány emléket felidézve ezzel. Arra kérem őket most is, mint ahogyan eddig is kértem, hogy vigyázzák utunkat, vigyázzanak ránk.

Kertem utolsó virágait - mint a szeretet szimbolikáját - hozom záró fotónak a bejegyzéshez:





2017. október 9., hétfő

Szemek között

Vannak időszakok, amikor nem tudok/szeretek horgolni, mert képtelen vagyok rá odafigyelni. Amikor utazom kifelé, fonalat és mintát viszek magammal, a horgolótűm annál a taxisnál van, aki hoz-visz engem a reptér és a kórház között. Egyszer megkérdeztem egy biztonsági embert Ferihegyen, hogy horgolótűt vihetek-e magammal a kézipoggyászban, de mivel a válasza az volt, hogy egyrészt emberfüggő, ki ellenőriz, másrészt ha hozzá kerülök, Ő megnézi, hogy a hegye behajlik? Furán nézhettem magam elé, amikor elképzeltem, hogy a kedvenc horgolótűmet hajlítgatják ott a biztonsági kapunál, le is tettem róla azonnal. Elballagtam a kórházzal párhuzamos utcában lévő fonalboltba, vettem egy tűt és azóta azt a taxisnál, Rezánál hagyom. Talán a költözködés óta nem horgoltam odakinn, nem volt kedvem. Pedig mindig volt, aki megállt mellettem a kórház folyosóján ülve, hogy mit csinálok? Az biztos, hogy remek kapcsolatteremtő a horgolás, az osztály takarítójától nővérekig, betegekig mindenki úgy kezel, hogy Frau Horváth, aki mindig dolgozik valamin. És mosolyognak.

A horgolásnak köszönhetően ismertem meg Elenát is, akire sokat gondoltam az elmúlt hetekben, mert a 2 héttel ezelőtti találkozásunk alkalmával már nagyon beteg és gyenge volt. Az elejében mindig jött oda hozzám, hogy neki a biztos pontot jelentem a kezelési napokon, mikor látja, hogy ott vagyok és kézimunkázom. Elena most 41 kg és csak remélni merem, hogy még él. Úgy jöttem el azon a napon, hogy infúzió előtt és után is benn voltam nála, beszélgettünk, fogtuk egymás kezét. Olyan csodához fohászkodtam és fohászkodom, mint amilyet én is kaptam 3 évvel ezelőtt meg előtte is többször. Martina nővér neki is adott időpontot jövő hétre, megígértettem vele, hogy ott lesz Ő is és én is menni fogok. 

Az utóbbi hetekben dolgoztam pár dolgon, elkészítettem első terítőmet, amit az Anyukámnak szántam. Minta a Diana Horgolásvarázs újságból származik:



Aztán rendeltem pár faalapot a Bármitartó - modern horgolmányok oldal tulajdonosától, mert nagyon megtetszettek, az első kis kosaram így sikerült:



Szerintem aranyos lett nagyon, el is ajándékoztam azonnal Misi barátunk Melindájának, remélem neki is el fogja nyerni a tetszését!

Elkészült egy másik terítő is, de azt addig nem szeretném megmutatni, amíg a közelgő születésnapos párom Anyukája nem kapja meg....

2017. szeptember 26., kedd

Ősszel is vár a Balaton

Ha el is múlt a nyáridő, nálunk akkor is akad látnivaló. Ha csak egy könnyű sétára vágyik az ember és kicsit kisüt a nap, már akkor is érdemes felhúzni a "nyúlcipőt" és nyakunkba venni a környéket. A bicikli nekem még sok, ezért vagy gyalog vagy autóval indulunk neki a környék felfedezésének. Ugyan sokkal kevesebbet panaszkodom szédülésre, de nem bicajjal szeretném kipróbálni milyen is az, amikor rámtör.

Az őszi Balatonnak hatalmas előnye - mint minden kedvelt túrista célpontnak - hogy nyugodtabb és kevesebb látogató jár erre ilyenkor. Lehet még éttermet is találni, ami nyitva van; a kilátók nyitvatartása is változik, de hétvégére általában fel lehet menni és nézelődni.

Az elmúlt hetekben Keszthelyen és Balatonlellén sétáltunk a naposabb időben. Keszthelyen a Festetics-kastély kertjében és a vasútmodell kiállításon jártunk, Balatonlellén pedig egyszerűen csak a mólón gyalogoltunk végig.

Jöjjenek a képek, így festett a Balaton az elmúlt hetek azon napjain, amikor a napocska méltóztatott előbújni: