Szerda délután, a Miramare-kastélyt követően úgy döntöttünk, hogy azt a röpke 2 órás utat Vicenzáig gyorsan letoljuk, majd eszünk valahol útközben az autópálya mellett. Ezekben a Marché éttermekben egész jókat ettünk még eddig, akár a horvátoknál, akár itthon, akár egyéb országokban. Elindultunk... aztán az autópályán kb. 80 kilométeres dugóban araszolva ezen tervünk szertefoszlott. 1 sávban a kamionok álltak, a másik sávban meg a személyautók, a nagy araszolás közepette volt úgy, hogy teljesen megálltunk fél órára, akkor a kocsiból kiszállva kerestem hátul a maradék almánkat, vizünket. Azon poénkodtunk, hogy ezek az olaszok azért építettek autópályát, hogy ezen parkoljanak a kamionok!! Aztán egyszer csak elindult a tömeg és mentünk, mentünk és mentünk. Nem találtunk rá okot, hogy hirtelen miért indult el a kocsisor! A nem sokkal ezután következő baleseten sokkal hamarabb átjutottunk, mint ezen az eszetlen álldogáláson.
Szerda délután megérkeztünk Vicenzába, Brigi várt bennünket az egyik parkolóban; bevezetett bennünket a szállásunkra, szűk utcákon kanyarogva követtük a belvárosig. Gyorsan haraptunk egy panini-t, jól befagyiztunk, este pedig náluk vacsoráztunk finom, rozmaringos sült csirkemellet.
Csütörtök kora reggel indultunk Velencébe, a lagúnák városába, egy nagyon hosszú, több kilométeres hídon (Ponte della Libertá) kocsikáztunk át, majd az egyik parkolóban letettük az autót. Innen vaporettoval és gyalog közlekedtünk tovább: a vaporettóra (vízibuszra) napi jegyet vettünk, a Canal Grande-n felhajózva indultunk felfedezni a várost. A Rialto-híd lábánál partra szálltunk, ez a legrégebbi híd, ami kereskedelmi központként működik. Innen gyalogosan mentünk a Szent Márk térre, ahol a Basilica di San Marco (Szent Márk székesegyház), a Campanile harangtorony és a Dózse-palota látványa fogadott bennünket. Ez utóbbit választottuk tüzetesebb szemlélésre, mert a többi helyen több tíz méteres sorok álltak bejutásra várva a tűző napon, azt meg nem nekem találták ki.
Gondoláztunk is, bevallom féltem beszállni az imbolygó fekete, kecses vízi járgányba, kisebb pánik tört ki rajtam, hogy én ide hogyan, amikor szédülök? Brigi ajándéka volt ez számunkra, amit nem bántunk meg, mert élvezet volt körbecsónakázni a rio-kon. Egy ilyen gondola nem olcsó mulatság, tudtuk meg a tulajdonosától, 40.000 EUR az ára + a karbantartása. A gondolás átvitt bennünket a Sóhajok hídja alatt, ami a börtönt köti össze a palotával.
Velence csodaszép, kár, hogy csak 1 napunk volt a felfedezésére, a következő képeket hoztam:
Üvegáru Muranó szigetéről
Ponte / híd
Rialto - híd
Veronába és Malcesine városába, a Garda tóhoz pénteken jutottunk el. Veronában a Castelvecchio-t, ami a középkor egyik legfontosabb katonai épülete volt. Elsétáltunk Júlia erkélyéhez, amit Shakespeare Rómeó és Júlia tragédiájának állítólagos színhelye volt - annak ellenére, hogy az író soha nem járt Olaszországban. Megcsodáltuk a "rosso di verona" kőből épült amfiteátrumot is!
Júlia erkélye
A délutánt Malcesine városkában töltöttük, felmásztam a kastályába (Castello Scaligero) és onnan szemléltem a Monte-Baldo hegyet, no meg a tavat is! Ide is kevés volt az a fél nap... szívem szerint a többi városban is megálltam volna sétálni, nézelődni!
Szombaton Vicenzában kirándultunk: Andrea Palladio életének főművét, a Villa Rotonda-t jártuk körbe, majd belvárosi sétában fedeztük fel az építész városát és fejlődésének állomásait.
Nagyon büszke vagyok magamra, hogy végigcsináltunk egy olyan hetet, ahol megtettem majdnem 75,000 lépést - a lépésszámlálóm mindvégig a táskámban lapult és Malcesine városában, fenn a kastélyban, 37 fokban, egy nagyon meredek lépcső megmászása után, bizony sírva fakadtunk, hogy ezt nem gondoltuk volna, még pár hónapja sem... hálásak vagyunk az Életnek, köszönjük szépen!
