Jól vagyunk

Nálunk a szeptember hónap fontos napokat hoz magával évről, évre újabbakat. 2 éve például 13-án voltam 100 napos transzplantált... de a tavalyi szeptemberünk is a brutál kemó sikeres befejezésével volt tarkítva, a névnapok-születésnapok mellett.

Mostanában "hétköznapias" az életünk, és ez JÓ. Csupa csupa nagybetűvel, hogy JÓ!

Úgy vágytam már szimpla, egyszerű hetekre, ahol a munka-család-magánélet hármasa körül forgolódunk, ahol az egyszerűség a fő éltető erő, a komplikáció mentesség. Számtalan imában kértem ezt az Égiektől. Nem merem még nagyon elkiabálni, de reméljük ez hosszú távra megadatott, stabil állapottal. Mert az MRI azt mutatja, stabil vagyok...

Páromat 11 éve ismerem, pontosan ma 9 éve vagyunk házasok. Küzdöttünk mi már mindenfélével: hétköznapokkal, limfómával, munkával, családdal és egymással is. Láttunk már sok fura dolgot, sokszor bennünket tartanak annak, de mindezek mellett a hétköznapi szépségek visznek előre minket, úgymond azokból kapunk még több erőt a továbblépéshez.

Boldog házassági évfordulót kívánok :-)

20. kezelés és MRI vizsgálatok

Az augusztus egy kicsit zsúfoltra sikeredett az életünkben. Dolgoztunk végig, látogatóink is voltak, mi is utaztunk Kölnbe. Ráadásként a hőség engem is kifárasztott, a vége felé aggódva figyeltem a lábaim dagadását, felpolcoltam, rozmaringos krémmel kenegettem... 

Az előző kezelésnél tervezett, de végül mostanra átütemezett MRI vizsgálatok a héten megcsinálták. Hétfőn és kedden egész nap azon idegekedtem, hogyan jutunk ki Bécsbe, a több kilométeres kocsisorok miatt az osztrák határon (a menekült helyzet minden szabályt felülír lassacskán). Gondoltam már arra is, hogy vonatra ülök Győrben - de erről gyorsan lebeszéltek, meg aztán a híreket látva letettem erről a tervemről. 

Kedden egész nap a google maps-ot nézegettük, forgalom figyelő funkciójával kiegészítve. Délutánra kezdett feloszlani  a kocsisor, "biztonsági" okokból már 4-kor elindultunk... jó hamar Bécsbe is értünk, másfél órával előbb, mint szoktunk. A bécsi pályaudvaron a 9. és 10. peron közötti váró részben vizet és élelmet osztottak az osztrák önkéntesek, ezzel maguk köré csoportosították a menekülteket.

A vonatozással innen már minden rendben ment, időben kiértem, csomagomat rábíztam a hotelre. Az első MRI vizsgálat (mellkas + has) egy másfél órás röpke időtöltés, EKG tappancsokkal a mellkason, kontrasztanyaggal és egy nagy, nehéz négyzet alakú lapot tesznek a mellkas-has részre, átkötnek 2 helyen frottír köntös övekkel és behúznak a csőbe. 3x kell pozíciót váltani (leveszik a tappancsokat, lejjebb kell csúszni az ágyon, stb.), de így is teljesen lezsibbadok a végére. A másnapi nyaki vizsgálat már egy sokkal egyszerűbb dolog: ott a fejemet egy kalitkába zárják és úgy húznak be a csőbe 25 percre.

A vérvétel eredményeképpen megkaptam a 20. infúziómat is. Aggódom a görög srác miatt, aki szintén kéthetente jár a kórházba, mostanában fogyott is és egyre nehezebben jár, most már 2 mankóra támaszkodik, mert a limfóma és az addigi kezelések miatt még egy csontritkulással is küzdenie kell. Úgy néz ki, Őt megtranszplantálják, megkapja a testvére csontvelejét - Ő még nagyon fiatal, a húszas évei elején jár, ezzel kitűnő esélyei vannak a felépülésre!

A hónap végén, 3 év után (!) végre részt vehettem a céges családi napon, ahol egész szép kis létszámmal gyűltünk össze. Szuperül éreztük magunkat és Árpi - hősiesen dacolva a 35 fokkal - az erre kijelölt sátorban vért adott. Nagyon büszke vagyok Rá, hogy megpróbál egy kicsit visszaadni abból a sok vérből, amit én kaptam az elmúlt évek során.