Amikor Kaposváron voltam szeptember közepén, csodálatos késő őszi idővel kényeztetett az időjárás. A panzió udvarán horgolgattam, amikor egy idős bácsi és néni sétáltak mellém, leültek a padokra, angolul beszéltek. Aztán a bácsi egyszer csak átváltott magyar nyelvre és szavalni kezdett: "itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem, Tudja Isten, hogy mi okból szeretem? de szeretem". Emlékszel, erre emlékszel? - kérdezte a nénit továbbra is magyarul. Ki is ez? - kérdezte a néni angolul. Petőfi Sándor - válaszolta a bácsi magyarul. És csak nevettek és nevettek, aztán angolul folytatták a társalgást családról, gyerekekről, ízületi problémákról, az egész életükről. Nem, nem olyanok voltak, mint régi szerelmesek, hanem mint a régi osztálytársak, akik nem látták egymást több évtizede és mintha most egy röpke osztálytalálkozóra érkeztek volna. Nem tudom pontosan, onnan hová mentek, mit csináltak, de az érzés maga, hogy mennyire örültek egymás viszontlátásának, amilyen tisztelettel viseltettek egymás iránt, az megmarad bennem egy életre.
Tegnap újra napsütéses idő volt, legalábbis Veszprémben, reggel. Ezt a képet ott készítettem, hogy ebből a szép őszi hangulatból egy pillanatot megmentsek az utókornak.
Egy kis helyzetjelentés: minden rendben van nálunk, dobozolom az életünket, előkészülök a költözéshez. Jövő héten megyek MRI vizsgálatra, most következik a 8. nagy ellenőrzés!
