2023. október 19., csütörtök

Október

Hónap elején volt a soron következő, negyedéves kontroll vizsgálatom. Mostanában vonattal utazom fel Budapestre, mert kocsival biztosan hosszabb idő alatt érnénk oda, a reggeli forgalmi dugók miatt. Igaz jó korán kell felkelni, mert 5 óra után indul a vonat Fonyódról, de nekem ez nem okoz problémát, inkább a kora reggeli órákban vagyok aktívabb. Szóval fél 8 környékén már sorszámot húztam a vérvételen, durván 40 ember várakozott már előttem, egy szimpla hétköznap az Országos Onkológiai Intézetben. Azt figyeltem, hogy a terjedő felső légúti fertőzések ellenére elég kevesen viseltünk maszkot. Mert nem kötelező. Nekem egész jól működik már az immunrendszerem, mégsem akarom magam kitenni a fertőzéseknek. Elnéztem a sok-sok kezelés alatt álló emberkét és nem értettem, hogy miért nem vigyáznak magukra? A kemó annyira leviszi a fehérvérsejt számot, hogy abból épp elég nagy meló a csontvelőnek, hogy visszatornázza magát. Ha erre rájön egy fertőzés, az hetekkel vetheti vissza az állapotukat. Valószínűleg fogalmuk sincs erről.. hahó betegtársak, ti ezt miért nem tudjátok?

A vérvétel rendben zajlott (sikerült elsőre könyökhajlatban vénát találni és nem a csuklómat kellett böködni), Főorvos asszony is megvizsgálta a maradék csomókat, nem tapintott kórosat. Vérkép később lett csak készen, mivel már nem vagyok sürgős eset :-) Azt hazafelé láttam a vonaton, az EESZT rendszerben. Nagyjából rendben vannak az értékek, pár helyen van minimális eltérés. Következő ellenőrzés februárban, mellkas röntgen és hasi/nyaki ultrahang kíséretében. Még várom a tumormarker értéket, mostanság beszerzési gondok miatt hetekig tart. 

Remek vénasszonyok nyarát tudhatunk a hátunk mögött. Igazi fügeérlelő őszi időt! Szeptemberben a tengeren töltöttünk pár napot, ahol régi és új helyeket fedeztünk fel. Fürödtünk a tengerben, sétáltunk Zadarban és Sibenikben, kikocsikáztunk Murter szigetére, Betina városába. Nem tudom, láttam-e már ilyen szépséges kis városkát valaha? Nevezetessége a helyi hajógyár, ahol fából készítik a fantasztikus hajókat. Nin városába is elmentünk újra, 10 év után - az is nagyon sokat fejlődött. Vir-szigeten remek strandot találtunk, remek volt a víz és meleg. Órákig maradtam volna azon a strandon. Az utolsó napokra azonban elromlott az időjárás és az előrejelzés alapján inkább hazajöttünk 2 nappal előbb, mint terveztük. Utólag derült ki, hogy ez nem is volt rossz ötlet, mert lezárták a Zadar- Sveti Rok közötti autópálya szakaszt az erős szél miatt.  Jól döntöttünk, a házassági évfordulónkat már itthon ünnepeltük. 

Néhány fotó a nyaralásunkról:

Betina

Nin

Sibenik

A kertben az őszi munkálatokat elkezdtem, elraktunk pár dolgot, kitépkedtem a letermett paradicsomokat, az uborka rendíthetetlenül bírja és hozza a kis terméseit :-) nálunk még nem volt fagy, ahogy elnézem, egy darabig még nem is lesz. Van még pár begónia, amit odakinn maradt, mivel annyira szépen virágoznak, hogy nem volt szívem levágni őket. Jó kertészkedést mindenkinek!

2023. augusztus 9., szerda

Nyár van

Az idei nyár nem hozott olyan forróságot - azt hiszem ebben mindannyian egyetérthetünk - legalábbis eddig. Még tavasszal vásároltam vízgyűjtő hordót, aztán még egyet és még egyet, így most 600 literes kapacitással várom a lehetőséget, hogy vízkészletem legyen és van is! Nem tudom mikor volt utoljára ilyen harsogó zöld fű az udvaron augusztusban, de nekem szimpatikus, hogy nincs annyira meleg és sokat esik. A légkondit amúgy is ritkán kapcsolom be, csak akkor ha idebenn 28 fok fölé megy a hőmérséklet - ez az a pont, amikor már én sem bírok megmaradni és muszáj hűteni magamat. 

Az idei nyár nagyon gyorsan telik, kapkodom a fejem, már augusztus van! Június elején voltam utoljára vérvételen az Onkológián, azzal minden rendben volt, normális a vérképem. Ellenben előjött a 6 évvel ezelőtti furcsa allergiám, bizonyos gyümölcsökre feldagad a szám / szemem vagy viszket a szájpadlásom. Eperrel kezdte, aztán kibővült a kör áfonyára, erre-arra. Most néha-néha meg tudok enni egy szem őszibarackot, de ha három egymást követő napon megteszem ugyanezt, az utolsó napra újra előjön a probléma. Voltam keresztallergia-vizsgálaton, ételallergia-vizsgálaton, hisztamin-intoleranciát is néztek és tejcukor érzékenységet. Konzultáltam allergológussal, de egyenlőre nem jutunk el a probléma forrásához, hiszen például az eper minden tesztben negatív , pedig tüneteket produkálok rá. Igyekszem kerülni a gyümölcsöket, de itt a nyár és ez óriási kihívás a számomra. Jelenleg antihisztamint szedek naponta, ezt a megoldást találták ki - de valahogy ezzel az én kíváncsiságom nem lett kielégítve, hogy mi lehet  a kiváltó ok? 

2 hétig a kezemet is pihentetni kellett, mert a csuklómat megerőltettem a horgolással. Egy borsószem nagyágú valami keletkezett a csuklón, azt kenegettem-borogattam, a végén még kineziológiai tapaszt is kaptam rá. Most sokkal jobb a helyzet, tegnap horgoltam újra másfél órát - egy babaköszöntő nyuszikát szerettem volna készíteni családunk legújabb tagjának, aki július elején született, de nem tudtam befejezni a látogatásunkra. Szóval csínján kell bánni ezzel is, nem horgolhatok megállás nélkül huzamosabb ideig.

A kertben szépen terem a paradicsom, a mángold - idén karalábét is ültettem, fogalmam sem volt, hogy hogyan zajlik a fejlődése, most ezt is megismertem.  Az oszlopos gyümölcsfák is kitettek magukért, mindegyiken van termés, ha csak egy-két szem, de van! Most éppen a szilva érik, de lesz körte és alma is. Az eper elkezdte növeszteni az indákat, azok végén a kicsi epernövendékeket - tegnap pont azokat vágtam le és tettem őket vízbe, hogy gyökeret eresszenek. Bővítettem a hortenzia állományt is: volt egy nagy bokor fehér Annabelle , az mellé jött egy másik és egy bugás hortenzia. Próbálok töveztetni pár ágat, de egyenlőre csak drukkolok, hogy sikerüljön. 

Így zajlik felénk a nyár, legközelebb októberben várnak ellenőrzésre. 

2023. április 27., csütörtök

Évfordulók hete

Az idén 10 éve annak, hogy megjártam a pokol legmélyebb bugyrait: a 2013-as év nagyon nehéz volt a számomra és a családom számára is. Újrakezdett kezelések, fény az alagút végén, aztán újra kemó-rezisztencia, csontvelő mintavételek, őssejt-levétel, kemó, transzplantáció, 100 nap steril szoba, komplett remisszó majd pár hónap múlva újra visszajött a betegség. Micsoda hullámvasút ez, akár az érzelmi, akár a fizikális megterhelés oldalát nézem!

Különösen az április egy fura, szeszélyes hónap az évfordulók terén az életünkben. A hét elején ünnepeltük, hogy 19 éve vagyunk együtt a férjemmel, ennek alkalmából egy nagyon szép csokrot kaptam tőle, amit egy nagyon ügyes kaposvári virágos hölgy kötött, még most is ezt nézegetem. 

Ugyanazon a napon ünnepeltük azt is, hogy 10 éve éltem túl az intenzív osztályos kiruccanásomat. 

A héten annak is 19 éves évfordulóját számoljuk, hogy az édesapám rákban meghalt. 

Micsoda hét ez, micsoda vegyes emlékek jönnek ilyenkor elő! Nagyon örülök annak, hogy leírhatom ezeket a sorokat, mert azt jelenti, hogy életben vagyok. Azonban hiányoznak azok a szeretteim, akik már nem lehetnek velünk - fura, vegyes érzés ez. Az élet örömét ünnepelni, egyben a távozás után maradt hiányérzetet is kezelni kell, valahogyan. Nekem valahogy úgy sikerült ezt elfogadni, hogy azt hiszem: egyszer még találkoznk azokkal, akik nem lehetnek már itt velünk. 

Mostanában nem írok bejegyzéseket, mert nem látom értelmét arról írni, hogy negyedévente járok vérvételre és orvosi ellenőrzésekre. Jól vagyok, fizikálisan is, mentálisan is. Csinálom a hétköznapok itthoni kis teendőit, a múlt vasárnap már paradicsom és bazsalikom palántákat is ültettem a nagy kék ládámba, pár büdöske társaságában:


Aztán voltam egy személyes horgolós oktatáson is Budapesten, Bene Zsófinál (Vabene manufaktúra), azóta virágos táskákat horgolok. Igaz, eddig még csak 3 táskát készítettem el (egyet Anyunak, egyet a Tesómnak, egyet pedig magamnak) mert utána nagyon fáj a csuklóm, ennek ellentételezésére vettünk egy csuklószorító frottír pántot, kicsit fura még, azonban igyekszem használni.



Sárkányka zöld verziója is elkészült Ivettnek ajándékba (minta Havva designs oldaláról):



Pár napja vásároltam egy cuki zöld béka mintáját az Etsy oldaláról, ha sikerül kinyomtatnom, akkor szemezek annak az elkészítésével is. Következő kontrollra június elején megyek, remélem akkor is minden rendben lesz a vérképemmel. Mindenkinek boldog tavaszi napokat kívánok!



2023. március 1., szerda

2023. január 8., vasárnap

Boldog új évet kívánok!

Akár hiszitek, akár nem, a tavalyi évünk szerintem nagyon szuperül sikerült összességében. Akármire is gondolok, akármit is teszek a mérleg jobb és bal oldalára, akkor is az ír felül mindent, hogy jól vagyok és olyan dolgokat csinálok, amiket évek óta sohasem. Fürdés a Balatonban? A barátaim társaságában? Voltam termálfürdőben is, amire évek óta nem volt lehetőségem a kezelések következtében, aztán meg a koronavírus-járvány miatt sem. Amúgy a 2021-es évünk is már a jó periódusba tartozott, miután 2020. decemberében abbahagyták az infúziókat, de a tavalyi évben már remek dolgoknak voltam a részese. 

Novemberben például beadtam az önéletrajzomat egy munkára is, pár hónapja már nézelődök, keresem azt a lehetőséget, ahol 4 vagy 6 órás munkaidőben leköthetném a felesleges energiáimat. Egyenlőre nem kaptam visszajelzést, lehet már nem is kapok, de maga a tény, hogy egy fejvadász megkeresett azzal, hogy szimpatikus az önéletrajzom, már azzal is feldobta a kis hétköznapjaimat. Néha már nem elég csak a horgolás, a főzés és a háztartás, úgy csinálnék valami mást. Remélem az idei évben lehetőségem lesz kitalálni, hogy mit is szeretnék csinálni. Sőt azt is szeretném, ha továbbra is stabilan mennének a vérvételek és a tumormarkerek, ez a kívánságom az új esztendőre. 

Karácsony előtt természetesen horgolással töltöttem a heteimet, készült pár meglepetés a szeretteimnek. Elkészült végre az egy éve elkezdett vonat is az uramnak :) szerintem irtó jól sikerült, de őrült nagy türelem kellett a rengeteg műanyag merevítéshez a falakban, ezért is hagytam abba és kezdtem újra egy év kihagyás után. 







Előtte a Hugom 40. szülinapját ünnepeltük meg, többféle tortával is kísérleteztem az ügy érdekében, a férjem kollégái két héten át gluténmentes tortákat kóstoltak. Volt itt mousse-torta, aztán zabpehely lisztes kakaós torta, végül a tuti recept egy genoise-piskóta alapokon nyugvó rizslisztes piskóta lett a befutó (Tortaiskola facebook oldaláról, Nagy Violettától). A krém az gluténmentes puding és növényi tejszín keveréke, a tetejére került árvácska az ablakaimból, macaron a kaposvári karácsonyi vásárból, habcsók. Hogy miért nem rendeltem inkább cukrászdából? 10 évvel ezelőtt nagyon beteg voltam, amikor a családtagjaim a kerek évfordulóikat ünnepelték, Hugom akkor lett 30 éves, rá egy hónapra Anyukám 50, a férjem rá egy hónapra 40. Akkor kezdtem el a kezeléseket a Kékgolyóban, hetekig azt sem tudtuk mi lesz a kimenetele, szóval zűrös és szomorú időszak volt az akkor. Most szerettem volna a kishugomat meglepni egy az eseményhez méltó tortával, azt hiszem sikerült is a tervem:



Anyukám következik január második felében:) még nem tudom, milyen sütit csinálok, de biztos , hogy neki is saját kezűleg fogom készíteni a szülinapi tortát! 

A bejegyzés lezárásaként azt szeretném kívánni, hogy mindannyiunknak legyen olyan szuper éve, mint amit elképzel magának! BUÉK