2023. október 19., csütörtök

Október

Hónap elején volt a soron következő, negyedéves kontroll vizsgálatom. Mostanában vonattal utazom fel Budapestre, mert kocsival biztosan hosszabb idő alatt érnénk oda, a reggeli forgalmi dugók miatt. Igaz jó korán kell felkelni, mert 5 óra után indul a vonat Fonyódról, de nekem ez nem okoz problémát, inkább a kora reggeli órákban vagyok aktívabb. Szóval fél 8 környékén már sorszámot húztam a vérvételen, durván 40 ember várakozott már előttem, egy szimpla hétköznap az Országos Onkológiai Intézetben. Azt figyeltem, hogy a terjedő felső légúti fertőzések ellenére elég kevesen viseltünk maszkot. Mert nem kötelező. Nekem egész jól működik már az immunrendszerem, mégsem akarom magam kitenni a fertőzéseknek. Elnéztem a sok-sok kezelés alatt álló emberkét és nem értettem, hogy miért nem vigyáznak magukra? A kemó annyira leviszi a fehérvérsejt számot, hogy abból épp elég nagy meló a csontvelőnek, hogy visszatornázza magát. Ha erre rájön egy fertőzés, az hetekkel vetheti vissza az állapotukat. Valószínűleg fogalmuk sincs erről.. hahó betegtársak, ti ezt miért nem tudjátok?

A vérvétel rendben zajlott (sikerült elsőre könyökhajlatban vénát találni és nem a csuklómat kellett böködni), Főorvos asszony is megvizsgálta a maradék csomókat, nem tapintott kórosat. Vérkép később lett csak készen, mivel már nem vagyok sürgős eset :-) Azt hazafelé láttam a vonaton, az EESZT rendszerben. Nagyjából rendben vannak az értékek, pár helyen van minimális eltérés. Következő ellenőrzés februárban, mellkas röntgen és hasi/nyaki ultrahang kíséretében. Még várom a tumormarker értéket, mostanság beszerzési gondok miatt hetekig tart. 

Remek vénasszonyok nyarát tudhatunk a hátunk mögött. Igazi fügeérlelő őszi időt! Szeptemberben a tengeren töltöttünk pár napot, ahol régi és új helyeket fedeztünk fel. Fürödtünk a tengerben, sétáltunk Zadarban és Sibenikben, kikocsikáztunk Murter szigetére, Betina városába. Nem tudom, láttam-e már ilyen szépséges kis városkát valaha? Nevezetessége a helyi hajógyár, ahol fából készítik a fantasztikus hajókat. Nin városába is elmentünk újra, 10 év után - az is nagyon sokat fejlődött. Vir-szigeten remek strandot találtunk, remek volt a víz és meleg. Órákig maradtam volna azon a strandon. Az utolsó napokra azonban elromlott az időjárás és az előrejelzés alapján inkább hazajöttünk 2 nappal előbb, mint terveztük. Utólag derült ki, hogy ez nem is volt rossz ötlet, mert lezárták a Zadar- Sveti Rok közötti autópálya szakaszt az erős szél miatt.  Jól döntöttünk, a házassági évfordulónkat már itthon ünnepeltük. 

Néhány fotó a nyaralásunkról:

Betina

Nin

Sibenik

A kertben az őszi munkálatokat elkezdtem, elraktunk pár dolgot, kitépkedtem a letermett paradicsomokat, az uborka rendíthetetlenül bírja és hozza a kis terméseit :-) nálunk még nem volt fagy, ahogy elnézem, egy darabig még nem is lesz. Van még pár begónia, amit odakinn maradt, mivel annyira szépen virágoznak, hogy nem volt szívem levágni őket. Jó kertészkedést mindenkinek!