Amikor beköszöntött a szép idő 3 hete én is újult erőre kaptam: kórházból hazajöttem jó eredményekkel, otthon folytattam a natulan kapszula szedését, megkaptam a 8. napon járó injekciókat is, olyan szépen alakultak a dolgaim. 3 nap fehérvérsejt szám növelő után vérkép ellenőrzés, szokás szerint kacifántos eredménnyel, ezért másnap újabb vérkép ellenőrzést kért az orvosom.
A férjem jött értem, hogy szerdán reggel (április 24-én) együtt jövünk, felhoz a Kékgolyóba. Éjszaka belázasodtam, az óra csörgésére már nem bírtam felkelni -vagyis ez a mutatvány 2 órát vett igénybe. Nem tudom hogyan sikerült felöltözni, letámogattak a kocsihoz. A hátsó ülésen feküdve a legnagyobb pesti dugóban érkeztünk meg a kórházba, én a végsőkkel küzdve, hogy hányok és megy a hasam.
A kórházi ágyon már csak 50/30-as volt a vérnyomásom, itt következett be az eszméletvesztésem. Nagyon halvány emlékeim vannak, sokan voltak körülöttem, Anyukám szólongat, mosdatnak ki a hasmenésből... az oxigéncsövet berakják az orromba, hogy észhez térjek. Nem akartak átküldeni az intenzívre, de elkerülhetetlen volt.
Átvittek és rögtön szembesültem 3 fickóval, akik lélegeztető gépre voltak kötve, az agyamon átfutott pár kérdés: közöttük hagynak?? Szerencsére betoltak egy külön szobába, azonnal kaptam katétert, levették a ruháimat, mindenféle tappancsokat tapasztottak rám, infúzióra kötöttek és várták a vért...
És csak várták és telefonálgattak miatta, tovább vártak, nem jött a vér, kilátásba helyezték az intubálást.. én meg tiltakoztam, hogy engem biztosan nem! Délután mire a férjem és az anyu bejöhetett, már kezdtem nem hallani. A vér persze még akkor sem volt ott, senki sem érti, miért csak a hajnali órákban ért oda.
Egyébként rájöttem, hogy ezen az osztályon imádják a csöveket.. különféle testnyílásokba dugdozni. Az orron át letolt gyomorszondánál szakadt el nálam a cérna, és csak hosszas könyörgés után vették ki, miután kiderült pár óra megfigyelés után hogy semmi baja a pocakomnak.
A vér késése azt az elhatározást szülte a családomban, hogy véradást szerveznek. Párom a kollégákat szólította "csatasorba", Anyukám szülőfalumban kért segítséget. A barátok, kollégák, ismerősök célzottan nekem, értem adták a vérüket! Kimondhatatlan érzés ez, a köszönöm szó kevés ide!
Szombaton jöhettem vissza a megszokott A-Bel osztályomra, azóta egyetlen feladatom van: erősödni!
Átvittek és rögtön szembesültem 3 fickóval, akik lélegeztető gépre voltak kötve, az agyamon átfutott pár kérdés: közöttük hagynak?? Szerencsére betoltak egy külön szobába, azonnal kaptam katétert, levették a ruháimat, mindenféle tappancsokat tapasztottak rám, infúzióra kötöttek és várták a vért...
És csak várták és telefonálgattak miatta, tovább vártak, nem jött a vér, kilátásba helyezték az intubálást.. én meg tiltakoztam, hogy engem biztosan nem! Délután mire a férjem és az anyu bejöhetett, már kezdtem nem hallani. A vér persze még akkor sem volt ott, senki sem érti, miért csak a hajnali órákban ért oda.
Egyébként rájöttem, hogy ezen az osztályon imádják a csöveket.. különféle testnyílásokba dugdozni. Az orron át letolt gyomorszondánál szakadt el nálam a cérna, és csak hosszas könyörgés után vették ki, miután kiderült pár óra megfigyelés után hogy semmi baja a pocakomnak.
A vér késése azt az elhatározást szülte a családomban, hogy véradást szerveznek. Párom a kollégákat szólította "csatasorba", Anyukám szülőfalumban kért segítséget. A barátok, kollégák, ismerősök célzottan nekem, értem adták a vérüket! Kimondhatatlan érzés ez, a köszönöm szó kevés ide!
Szombaton jöhettem vissza a megszokott A-Bel osztályomra, azóta egyetlen feladatom van: erősödni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése