2020. december 15., kedd

Lámásan

Vannak nagyobb lélegzetű munkák, amiken hetekig dolgozgatok, aztán annyira kimerítenek, hogy utána semmi kedvem horgolótűt ragadni napokig. Maximum egy-két kisebb mintát megvalósítok, de olyat, aminek gyors eredménye van, ami hamar ad sikerélményt, a lelki egyensúly fenntartása miatt. A lenti lámák időben nagyon elhúzódtak, mert közben készültek el a Brekik, az első még kihívás minden ilyen dologban, de a második elkészítése nagyon lassan halad azért, mert elszállt az újdonság varázsa. A lámák mintáját a Mala designs oldaláról vásároltam (mala-designs) elsőre kissé lefagytam, mikor megláttam, hogy 63 oldalas, de aztán rájöttem, hogy ebben van leírás kis lámához, nagy lámához, kaktuszokhoz, szőnyegekhez, szóval mindenhez IS. A végeredmény azonban magáért beszél, annyira cukik lettek!


Várjátok már a Karácsonyt? Tudom, tudom, nagyon nehéz év áll mögöttünk és sajnos nem garancia, hogy a következő év kezdete könnyű lesz. Ez a folytonos újratervezés, egyik nap ilyen szabály van életben, másik nap már másik, semmi állandóság, ez teljesen felborítja a megszokott életvitelt mindenkinél. Képzeljétek, mi 11 éve gyakoroljuk ezt már, van benne tapasztalatunk bőven. Eddig sokan furcsának tituláltak minket, meg bolondnak néztek, most meg amikor nekik kell alkalmazkodni ehhez a helyzethez, akkor hirtelen megértővé válnak irányunkba. Ezeknek az embereknek csak annyit jegyeznék meg halkan: Isten hozott a világunkban! Mindenesetre azt tudom mondani, hogy próbáljatok meg kitartani, mert ez a helyzet is normalizálódik valamikor nemsokára, hamarosan. Kitartás!!

2 megjegyzés: