2 héttel ezelőtt vonattal mentem fel kontroll vizsgálatra az Onkológiára, mert szerettem volna kímélni a férjem szabadságait. A hajnali vonattal utaztam Budapestre, már fél 8-kor odaértem a Déli pályaudvarra, ezer éve nem jártam ilyen eszközzel a fővárosban. Jót nevettem, mert a vérvételi papíron szereplő időponthoz képest percre pontosan abban az időben értem a laborba és húztam sorszámot, egy percet sem késtem! Sajnos egy órát így is várni kellett, de nem baj, sorra kerültem, vénát is talált a hölgy, jókat nevettünk, mert mondtam neki, hogy bizony nem egyszerű dolog ez nálam és egész éjjel ezen kattogott a fejem, hogy hogyan vesznek tőlem vért? Sikerült neki, olyan ügyes volt!
Szóval lassan 2 éve már, hogy az első stabil eredményt produkáltam a képalkotó vizsgálatokon, a komplett remissziót. Úristen, két éve már :-) annyira jó leírni és kimondani. A limfóma diagnózisa 13 éve hangzott el a belgyógyász-hematológus szájából, ez meg aztán pláne nagyon sok! Ma pedig itt ülök, a kertem közepén egy kék napernyő alatt, és bejegyzést írok a blogomra, ami szinte hihetetlen. Remélem jó sokáig kitart ez az állapot!
A vérképet többféle gyorsasággal kérhetik az orvosok: sürgős és nem sürgős verziókban. A sürgős verzióban általában egy-két óra alatt elkészülnek a kiértékeléssel, az utóbbi verzióban erre többet kell várni. Én már a nem sürgős emberkék közé tartozom, még ezt a gondolatot is szokni kell, nem egyszerű az átállás fejben, bevallom. Öregszem és lassabban fogadom el ezeket a dolgokat, ettől néha hülyének tűnök a külső szemlélődő szemében, pedig ez csak a naivitásom a dolgok irányába. Az első adatok még aznap megérkeztek, egészen kitűnő fehérvérsejt, vörösvérsejt és CRP értékekkel és a decemberi 8,2-es koleszterinem is visszament 5,2-re!! Halleluja :-) szeretjük az ilyen dokumentumokat. Az orvosom is megvizsgált, Ő sem említett semmi különöset a manuális vizsgálat után, így megnyugodva indultam a hazafelé tartó vonatra.
A tumormarker érték tegnap érkezett meg, jelenleg 201 - előtte volt 231 és 297 - ennek az értéknek 1000 alatt kell lennie, akkor jó. Az egyetlen hely az országban, ahol ilyet csinálnak, az Onkológiai Intézet, sajnos máshol nem áll rendelkezésre pénz? paripa? fegyver? - nem tudom ezt miért nem csinálják máshol. Minden jó, ha a vége jó: két hét várakozás után teljesen fellélegezhetek, rendben van minden.
Ezzel a jó hírrel kívánok kellemes nyarat mindenkinek, mert nem tervezek jelentkezni a következő hónapokban, csak akkor, ha már lezajlott a következő kontroll, október elején. Vigyázzatok magatokra, éljen a nyár és a kánikula!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése