8. kezelés

Pár hónapja még elképzelni is nehezen ment, hogyan fogom ezeket az utazásokat bírni? Hogyan fogok német nyelvtudás nélkül, angolul magyarázva megértetni magam? Ráadásul amikor már fáradok, akkor nemhogy angolul, már magyarul is képtelen vagyok beszélni!

Ehhez képest mára rutinná vált az egész utazás, kezelés, hazautazás körforgása.

A héten, szokás szerint kedden kivonatoztam. A legnagyobb izgalom az volt, hogy működik az új port? Mivel 40 perc késéssel érkeztem meg Kölnbe (valami sziklaomlás volt Koblenz előtt, így átirányítottak a Rajna másik partjára bennünket), így kicsit tovább izgulhattam. Megérkezésem után a főnővér be akart vinni egy külön helységbe, mire mutattam neki, a pólóm nyakát félrehúzva, hogy új portom van! Nem kell levetkőznöm! Na, erre minden nővér odajött és boldogan vették tudomásul, hogy végre jó helyre került. A tű behelyezése és egy kis sós oldat beinjekciózása után a vérem gyönyörűen jött vissza. És igen, ez az a pillanat, amit minden portot viselő ember lélegzet-visszafojtva vár: ugye működik?

Készítettem nekik egy kis "taste of Hungary" csomagot: gyönyörű képeket tartalmazó könyvvel Budapestről, és finom bonbonokkal, az Artis csokoládéműhely -től. Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz, azt gondoltam, el sem fogadják :-) 

Visszatérve a vonat késésre: ezt most egyáltalán nem bántam, mert eddig is sejtettem, hogy a Mainz és Koblenz közötti, kanyargós folyópart szépséges városkáknak és váraknak ad helyet, de most láttam igazán, ahogyan átirányítottak bennünket a túloldalra! Kilométerenként várak a dombok tetején? Életemben nem láttam még ilyet! Nagyon szeretném, ha nyáron volna rá időnk és körbeautózhatnánk ezt a területet. Vagy hajózni a Rajnán :-)

Hegek

Nagyon sajnálom, hogy nem csináltam olyan képet, ami megmutatná a decemberi beavatkozás és a mostani közötti különbségeket. Lehetne a címe, ilyen volt, ilyen lett. De nem baj, leírom! 

Nemrég le kellett vennem a mepore kötszert, mert elengedett, az egyik szélen elvált a bőrömtől. Gondoltam, akkor kicserélem (jó betegnek mindig van itthon egy adag fertőtlenítő spray, kötszer és sorolhatnám a többit, amit itthon tartok, egy patika egy hónapig megélne belőle). Amúgy is kíváncsi voltam, hogy ez most hogy néz ki?

Döbbenet. Ez hihetetlen! Ahonnan kivették a portot, ott egy kb. 5 centiméteres vágás van, de most merőleges a decemberire és nem, nem úgy néz ki, mint a frissen stoppolt zokni, nagy cérnákkal! NEM! Ez olyan, minta már elmúlt volna egy hónap, öltés az nem lóg ki belőle egy szem sem és csodaszép. A kulcscsont alatt lévő sebnél is hasonló a helyzet: kb. 4 centis vágás, nem látom az öltést (legutóbb valami ronda zöld műanyag izé lógott ki, a varratok). Úgy emlékszem, azt mondták, hogy felszívódó varratok vannak benne, 6 éves limfómás pályafutásom alatt még sosem találkoztam ilyennel. 

Párom szerint a legutóbbi, az egy hónap után sem nézett ki ilyen szépen.

Aranyba kellene foglalni Főorvos Úr kezeit, de akkor hogyan csinálna ilyen szép munkákat?

Boldogság és szinonimái: öröm, jókedv, örvendezés, gondtalanság, felhőtlenség

Amikor pár hete kiderült, hogy a bennem lévő port sok mindenre nem alkalmas az infúzión kívül, akkor eléggé elszontyolodtam. Sokat járt a fejem, de nem volt kérdés, hogy a következő hónapok kezelése miatt (nem beszélve a várható PET/CT vizsgálatokról, MRI vizsgálatokról és az ott beadott kontraszt anyagokról) ki kell cserélni, alá kell vetni magam újra a beavatkozásnak.

Ahogy már említettem, a gyártó cég képviselő hölgyeinek és a szegedi hematológia főnővérének köszönhetően az a problémám, hogy hol történik a csere, az megoldódott. Hálával gondolok Rájuk!

Tegnap reggel elérkeztünk a műtéthez napjához. Szeged szép város, ajánlom mindenkinek, ha belföldi kikapcsolódásra vágyik: a központi részen és a Korányi fasor sétánynál ugyan most felújítások zajlanak, de attól még lehet élvezni a kulturális örökségek látványát.

8-ra mentünk az SZTK-ba, kb. fél 9 körül hívtak be a műtőbe. 9-kor jöttem ki az ajtón, sírva öleltem páromat.

A kettő között eltelt időre csak úgy emlékszem, hogy: pár mondat beszélgetés, vetkőzés, felfeküdni az asztalra, lefertőtlenítenek, letakarnak, jobbra fordítom a fejem, érzéstelenítés, utána egy kis nyomás, húzás, Főorvos Úr odasétál a másik oldalamra, bekukucskál a lepel alá és azt mondja: készen vagyunk!!

Ekkor kezdtem el sírni, mert nem hittem el, hogy ez így készen van, ennyi idő alatt kivette a portot és betette az újat. És hogy végre nem a mellszövetben van, hanem a kulcscsont alatt, a bal vállamtól nem messze, normális helyen! Halleluja!!! Végre nem kell szégyenkeznem, ha vért akarnak venni tőlem, végre nem kell félmeztelenre vetkőznöm idegen emberek és férfi ápolók előtt! A portom kibír 22,4 bar nyomást, egy bikaerős darab van bennem!!!

Amikor kimentem, az odakinn lévő sorstársak rémülten néztek rám, de aztán rájöttem, hogy meg kell nyugtatnom őket és elmondtam, hogy higgyék el, a Főorvos úr annyira ügyes, hogy szinte el sem hiszem, hogy ennyi idő alatt végzett.

A boldogság szinonimáit hosszasan sorolhatnám :-) de minek? Most minden rendben van!

Néhány fotó Szegedről, szeretettel: - krókuszok a kórház előtt

Fogadalmi templom, Szeged, belső:

Fáradtság (tavaszi?)

Most csak röviden: a 7. kezelés is lezajlott rendben, tegnap. Fáradt vagyok napok óta, pedig alszom rendesen. Nagyon nehezen koncentrálok, mind a munkában, mind idehaza, horgolni sincs kedvem, pedig 4 gombolyag Alize Diva vár arra, hogy a hugomnak készüljön belőle valami...

Sokat jár a fejem a jövő heti port-csere körül, ez is megzavarja a normál, napi dolgaimat, vagyis éjjelenként arra ébredek, hogy ezen gondolkodom.

Nem vagyok formában.