Amikor pár hete kiderült, hogy a bennem lévő port sok mindenre nem alkalmas az infúzión kívül, akkor eléggé elszontyolodtam. Sokat járt a fejem, de nem volt kérdés, hogy a következő hónapok kezelése miatt (nem beszélve a várható PET/CT vizsgálatokról, MRI vizsgálatokról és az ott beadott kontraszt anyagokról) ki kell cserélni, alá kell vetni magam újra a beavatkozásnak.
Ahogy már említettem, a gyártó cég képviselő hölgyeinek és a szegedi hematológia főnővérének köszönhetően az a problémám, hogy hol történik a csere, az megoldódott. Hálával gondolok Rájuk!
Tegnap reggel elérkeztünk a műtéthez napjához. Szeged szép város, ajánlom mindenkinek, ha belföldi kikapcsolódásra vágyik: a központi részen és a Korányi fasor sétánynál ugyan most felújítások zajlanak, de attól még lehet élvezni a kulturális örökségek látványát.
8-ra mentünk az SZTK-ba, kb. fél 9 körül hívtak be a műtőbe. 9-kor jöttem ki az ajtón, sírva öleltem páromat.
A kettő között eltelt időre csak úgy emlékszem, hogy: pár mondat beszélgetés, vetkőzés, felfeküdni az asztalra, lefertőtlenítenek, letakarnak, jobbra fordítom a fejem, érzéstelenítés, utána egy kis nyomás, húzás, Főorvos Úr odasétál a másik oldalamra, bekukucskál a lepel alá és azt mondja: készen vagyunk!!
Ekkor kezdtem el sírni, mert nem hittem el, hogy ez így készen van, ennyi idő alatt kivette a portot és betette az újat. És hogy végre nem a mellszövetben van, hanem a kulcscsont alatt, a bal vállamtól nem messze, normális helyen! Halleluja!!! Végre nem kell szégyenkeznem, ha vért akarnak venni tőlem, végre nem kell félmeztelenre vetkőznöm idegen emberek és férfi ápolók előtt! A portom kibír 22,4 bar nyomást, egy bikaerős darab van bennem!!!
Amikor kimentem, az odakinn lévő sorstársak rémülten néztek rám, de aztán rájöttem, hogy meg kell nyugtatnom őket és elmondtam, hogy higgyék el, a Főorvos úr annyira ügyes, hogy szinte el sem hiszem, hogy ennyi idő alatt végzett.
A boldogság szinonimáit hosszasan sorolhatnám :-) de minek? Most minden rendben van!
Néhány fotó Szegedről, szeretettel: - krókuszok a kórház előtt
Fogadalmi templom, Szeged, belső:
Már nagyon vártam, hogy beszámolj az új portról, annyira örülök, hogy ilyen szuper gyorsan ment! És annak főleg, hogy jó helyre került, és megfelelően fog szolgálni a következő kezelések-vizsgálatok során. Ölelés neked, hős vagy!
VálaszTörlésKöszi! Pedig sokszor csak egy gyáva nyúl vagyok ám...
Törlés