Napok óta gondolkodom, hogy mennyi minden is történt velünk a 2015-ben, azonban összességében véve ez egy nagyon szuper kis év volt!
Az első Nivolumab kezelések után már látszott, hogy jó irányba haladok, meg is kaptam az első vizsgálatok után a részleges remisszió jelentést. Földöntúli boldogság volt az, hogy valami elindult a pozitív irányba és 4-5 kezelés után ennyire szép eredményeket hozott és mindez azzal párhuzamosan, hogy a port-csatlakozómat rossz helyre ültették be, totál hozzánemértő módon és még sokáig küzdöttem a véraláfutások nyomaival, ráadásul még be is lázasodtam (kis híján 40 fokos lázam volt).
2015. januárjában még egy tüntetést is megúsztam és bedumáltam magam a rendőrsorfalon át a kölni vasútállomásra!!
Februárban magam sütöttem tortát párom születésnapjára és lufikat is fújtam, saját tüdőmmel :-) ez lehet másnak triviális dolog, de nekem akkor ez hatalmas lépés volt!
Márciusban Szegeden beültettek egy vadiúj "power-portot", egy olyat, ami elbírja az összes macerát a vizsgálatok alatt, bármilyen nyomással is fecskendezik be a kontraszt-anyagot. Hálás vagyok a szegedi hematológia főnővérének a segítségért, és hálás vagyok a doktor úrnak, aki ügyes kezével szinte fájdalom-mentesen megcsinálta nekem ezt az egész beavatkozást!
Áprilisra már 10 kilóval mutatott többet a mérleg... a tavasz is megérkezett és én is remekül voltam!
Májusban egy 40 főből álló vendégsereg látogatott a munkahelyünkre, annak a szervezésével voltunk elfoglalva hetekig. Kedves barátunk, Wolfgang is a társaság tagja volt, akit a legvégén elvittünk Csopakra, a Márgába. Micsoda gyönyörű kilátás van onnan a Balatonra!
Júniusban meglátogattuk Brigit Olaszországban. Évek óta ígértem magunkat, akkor is már hónapok óta tervezgettünk, belefér a kezelési-ciklusok közé, hogy megyünk vagy mégsem megyünk? Aztán hirtelen ott voltunk Vicenzában, Veronában, majd a Garda-tónál hatalmasat sírva, felmászva a Castelo Scaligero-ba összeölelkezve adtuk ki magunkból az addigi hónapok hatalmas idegeskedéseit.
Júniusban megkaptam a második komplett remisszióról szóló orvosi jelentést is. Ez akkor hatalmas nyomást helyezett ránk, mivel addig úgy "tanítottak" bennünket, hogy ha valaki visszaesik a saját őssejtes transzplantáció után, akkor annak az életét csak az idegen donoros transzplantáció tudja csak megmenteni! Ennek szellemében gondolkodtunk és ragaszkodtunk ahhoz, hogy ha erre sor kerül, akkor az a kölni klinikán történjen meg! Állást keresett Árpi, hogy legyen odakinn biztosításunk. Készen álltunk a kiköltözésre. Aztán hirtelen kitisztult minden, doktornők leültettek és azt mondták, az én koromban ez már túl kockázatos és nem éri meg a jelenlegi szép eredményeket eldobni. Menjünk tovább a kezelésekkel! Rábólintottam.
Júliusban - augusztusban csak éltük az életünket, az államalapítási ünnepünk idején a Rajna-völgyében kocsikáztunk (no meg kezelést is kaptam). Kastélyokat másztunk meg, csodáltuk a folyót, a borvidékeket és mámorosan finomakat ettünk.
Szeptemberben házassági évforduló, egy kis kiruccanás a tengerhez, a régi helyünkre, ahol nagy szeretettel fogadtak. Októbertől pedig megállás nélkül dolgoztunk, utaztunk felváltva, mindig készültünk valamire: Mikulás-bulira, karácsonyi évzáróra.
Decemberben Hugom sikeres államvizsgát tett, majd az év végét családjaink és barátaink társaságában töltöttük, ami olyan gyorsan elszaladt!
Keresgéltem valami frappáns idézetet, hogy kifejezzem a hálámat ezért a sok-sok jó dologért, ami velünk / velem történt. Nem találtam rá megfelelőt és nem is tudom szavakba önteni ezt az érzést. Érzem a hálát a szívemben-lelkemben, érzem, hogy most az a jó, hogy minden egyszerű (legalábbis annak tűnik, még ha kéthetente nyakamba veszem a fél világot vagy éppen a munkánk miatt vagyunk kimerültek). Azonban mindennek célja van, minden mozzanatnak az életünkben.
