Az idén már voltam egy kezelésen Kölnben, igaz kétszer indultam el - ebből egyszer nem sikerült kijutni Ferihegyről, még múlt héten szerdán. Ahogy utaztunk Budapest felé már láttuk, hogy szépen eseget az ónos eső , főleg a M0 környékén volt igazán gázos a helyzet. De mivel a repülők szépen jöttek-mentek, indultak meg landoltak, gondoltuk a kölni járattal nagy gond nem lesz. Bementem, átmentem a biztonsági kapun, már akkor szokásos 45 perces késést jeleztek az információs táblán. OK, rendben, várok. Úgysincs más dolgom ezeken a napokon, mint várakozni! 21.30-kor beengedtek bennünket a gépbe, majd bemondták, hogy az időjárási helyzet miatt várnunk kell, amíg az eső átvált havazásba. Rendben van. Aztán így teltek az órák a gép belsejében, kaptunk vizet, kaptunk üdítőt, eljött az éjfél, aztán fél 1-kor egy bácsi összeesett a hátsó ajtó előtt található kiszolgáló részen - jöttek a mentősök. 1 órakor döntöttek úgy, hogy a 21.30-ra kiírt járat nem száll fel, meg aztán le is járt a legénység szolgálati ideje.
Párom addigra már felhívta a közeli hotelt, hogy van szabad szobájuk? A lelkemre kötötte, hogy ha kiengednek bennünket a gépből, azonnal hívjam és odaszól nekik! Így is volt, mire bejutottam a terminálba, Ő már rendezett nekem egy ágyat, ahol aludhattam.
Nagyon kedvesek voltak velem a reptér munkatársai, amikor elmondtam, hogy miért is kellene kiérnem másnap reggel 9-re, nem hagytak cserben, próbáltak mindenhol előre venni, elsőnek elintézni nekem mindent. Csak sajnos a jegyemet hiába írták át a másnap 14 órakor induló járatra, az nekem egyrészt későn van, másrészt engedélyt kell kérnem az orvosoktól, vagyis egy új időpontot fixálni az infúzióra. Végül a pénzt visszakaptam, és vehettem dupla áron egy bécsből induló járatra, vasárnapra jegyet. Szuper, ezt is megoldottuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése