Múlt pénteken ünnepeltük a 10. házassági évfordulónkat. Meglepetéssel készültem páromnak, ehhez hívtam segítségül a Táblácska csapatát, akiknek 8 pontban megadtam életünk főbb eseményeit. Ebből készítettek - rajzoltak egy SztoriTáblát, ami tulajdonképpen az életünk képregény formában:
A képek és a történet az óramutató járásával megegyező irányba haladnak.
1. kép az 1-es mutatónál található, a megismerkedésünk körülményeit ábrázolja. Nem titok, mi egy csevegő oldalon ismerkedtünk össze 12 évvel ezelőtt, akkor még létezett az egyik kereskedelmi csatorna műsorújságján egy oldal, ahol emberek beszélgettek, sőt még bulikat is szerveztek a tagoknak. Itt csevegtünk mi életünkben először és találkoztunk később személyesen is.
2. képen az első szerelmes éjszakánkat ábrázolják, amikor is lementem a páromhoz szakdolgozatot írni, mert neki volt számítógépe, nekem nem - és azt mondta, hogy át is olvassa, amit írok. Az olvasásból más is lett...
3. képen az eljegyzésünk izgalmas pillanatai láthatóak. Hazaérve azt gondoltam, hogy kigyulladt a lakás (a bejárati ajtó feletti ablakon keresztül úgy tűnt, hogy valami égne a lakásban és a tűzoltókat akartam hívni), de amikor beléptem, mécsesekkel kirakott folyosó és egy vigyorgó pasi fogadott.
4. kép a házasságkötésünk napja
5. képen a diagnózis napja - Árpi ekkor államvizsgázott. Egyik nap védte a diplomáját, másik nap meg az államvizsga. Közben pedig a diagnózis a veszprémi kórházban..
6. képen a transzplantációs szobám látható. A nővéren kívül hozzátartozó nem jöhetett be hozzám, így párom a lenti parkban ült le és hívott fel telefonon, hogy láthassam egy kicsikét.
7. képen a komplett remissziót hivatott bemutatni, ami a kölni kezeléseknek köszönhető.
A legutolsó kép, a 8. azt mutatja, hogy elköltözünk hamarosan, mégpedig Kaposvárra.
Az évfordulós napokat nyugalomban töltöttük, mindketten úton voltunk előtte, így felüdülés volt a Balaton parton ebédelni, sétálni, sütizni. Mert most minden rendben van, még akkor is, ha a fejünk felett ott lebeg, hogy új életet kezdünk, páromnak új munkája lesz és ezzel egy teljesen új környezetbe kerülünk. Nagyon várjuk a költözést, de izgulunk is miatta! Kilépünk abból a világból, azok közül az emberek közül, akik eddig meghatározták a mindennapokat, akik már ismernek bennünket. Ez nagyon nehéz.... de izgatottan várjuk. Úgy érzem, hogy ez egyfajta lezárása lesz az elmúlt 7 évnek!

Gratulálok nektek, még nagyon sokszor 10 évet boldogságban-egészségben! A táblácska pedig nagyon szuper, én is ilyet szeretnék rendelni majd, csak nekünk még 1,5 évvel odébb van a rózsalakodalom :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük Fruzsi!
Törlés