2017. március 28., kedd

Nyuszkók

Az elmúlt hetekben kicsit hanyagoltam legkedvesebb hobbimat, a horgolást - pedig nagyon szerettem volna haladni a befejezetlen figuráimmal. Nem tudom, ki hogy van vele, de ez a horgolás és a fonalak szeretete, egy idő után átcsap gyűjtögető életmóddá - tisztára, mint az ősembereknél. Nem tudok úgy elmenni egy kézimunka bolt kirakata előtt, hogy ne ragadnék le előtte pár percre! Van itthon pár gombolyag fonalam, tervezgetek mindenféle projektet - egy ideje elhatároztam, hogy addig nem veszek új fonalat, amíg az itthon lévő el nem fogynak. De hiába, hol egy gombolyag fehér fonal hiányzik az adott figura befejezéséhez, hol egy színes gombolyagra van szükség... 

Most, hogy közeledik a Húsvét, mi mást is horgolhatnék, mint nyuszikákat? A minta a szokásos helyről van: Tavaszváró nyuszi - az elkészítésük több hétig tartott különböző nyavalyáim miatt (megfázás, derékfájás). De tegnap elkészültek! Zizi & Zazi nevet kapták, őket is ajándékba horgoltam :-) a fehér nyuszinak a fejére egy répa került, a talpára virágok, mert Ő bizony virágos mezőn járt és felragadtak a kis tappancsára. A bézs nyuszi, az egy úrilány: fejére rózsaszín virágot kapott dísznek, nyakába pedig egy rózsaszín selyem sálat.



A derékfájásom miatt tegnap felhívtam egy fizioterápiás szakorvost, aki nagyon aranyosan gyógytornát javasolt, ma megpróbálok keríteni egy gyógytornászt magamnak. A helyzet már sokkal jobb, mint másfél hete, de még mindig nem az igazi!

5 megjegyzés:

  1. Nagyn édesek lettek a nyuszikák, ügyes vagy! A gyűjtögetés része teljesen így van, nekem van 7 hatalmas műanyag doboznyi fonalam (különböző szín, vastagság, összetétel), aztán kb 20 féle szem, és hozzá kis anyagdarabok, csipkék, szalagok, gyöngyök, filcek, hímzőfonalak...és mégis sokszor van az, hogy egy-egy új projekthez nincs valami vagy nincs elég fonal. Szóval mindig kell valamit venni ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Fruzsi! Ugye, hogy mindig kell valami új fonal ;-)

      Képzeld, vettem magamnak a héten egy német nyelvű horgolós újságot, megpróbálom lefordítani - eddig csak angol mintákkal dolgoztam, némettel sosem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan sikerül :-)

      Törlés
  2. Bizony, hogy kell :) Én ráadásul főleg bábukat/játékokat készítek, tehát nem egy fajta fonalból van 8-10 guriga, hanem nagyon sok színűből kevesebb. így nehezebb is tudni, hogy mi van itthon, de még nem találtam még a nekem tökéletes rendező elvet.

    Én is angol mintákból dolgozom (azon belül is a US terminológia szerint főleg, bár pár újságban a UK szerinti kicsit átvert, azóta tudom, mi a különbség), de egyszer azt hiszem hópelyhet horgoltam youtube-ról, az német nyelvű videó volt, de mivel mutattak is minden mozdulatot, így sikerült, a "luftmasche" rémlik belőle :) Viszont ha rákeresel videóban arra, amit esetleg nem értesz a mintából, akkor az segíthet beazonosítani, hogy melyik pálcát hogyan hívják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fruzsi, ha nagyon szépen megkérlek, tudnál nekem segíteni babahaj készítésében?

      Törlés
    2. Jókor kérdezed, pont múlt héten próbálgattam én is, nagyon szívesen segítek, ha tudok :) Szerintem látod az email címemet, úgy egyszerűbb lenne

      Törlés