Az elmúlt hetekben-napokban két ismerősöm is távozott a földi létből, daganatos betegségben. Az egyik Elena, másik pedig Gabika. Az előbbi 50 év feletti, mindig mosolygós, világlátott hölgy, utóbbi pedig 36 éves fiatalasszony és édesanya, akiről azt tudom, hogy az utolsó pillanatig hitt a csodában és a felépülésben. Nyugodjanak békén, most már ők vigyáznak ránk valahonnan máshonnan. Két kedves lélek megint itt hagyott bennünket.
Szülőfalum temetőjében is már tegnap kora reggel virágokkal és mécsesekkel vonultak kifelé az emberek, hogy megemlékezzenek szeretteikről. Azokról, aki az emberi lét furcsa körforgása révén már nem lehetnek velünk, akiktől az életet kaptuk és akik már visszaadták a lelküket a teremtőnek. Deres, hideg reggelen gyújtottuk meg a gyertyákat. Virágok mindenhol, apámon sárga rózsa, fehér krizantém. Nagyszülőkön is rengeteg virág sorakozik, mécsesek a sírok előtt. Ez az a nap, amikor meglátogatjuk halottaikat és az emlékezés jegyében telik az idő. Régóta nincsenek már közöttünk, nem is emlékszem minden pillanatra velük kapcsolatban. Hála az égnek fényképek, videófelvételek őrzik néhány mozzanatukat, jó néhány emléket felidézve ezzel. Arra kérem őket most is, mint ahogyan eddig is kértem, hogy vigyázzák utunkat, vigyázzanak ránk.
Kertem utolsó virágait - mint a szeretet szimbolikáját - hozom záró fotónak a bejegyzéshez:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése