2018. január 21., vasárnap

Boldog születésnapot, Édesanyám!

Tegnap volt az Anyukám születésnapja, Isten éltesse jó egészségben nagyon-nagyon sokáig! 

A jeles alkalomhoz elhatároztam, hogy belevágok egy új dologba: orchideát fogok horgolni. Konzultáltam is róla, hogy mit hogyan kellene csinálni, aztán napokig próbálgattam a fonalakat, tűket, mivel volna érdemes véghez vinni az elhatározásomat. Youtube videókat néztem, megrendeltem a hozzávalókat, amik gyorsan megérkeztek: florisztikai szalagot, drótokat. Cseles dolog ez a florisztikai szalag vagy tekercselő kreppszalag, vékony viaszrétegének köszönhetően a drótok betekerése közben szépen egymásra tapadtak a rétegek. Párom hozott dekorkavicsot és dekorhomokot Kaposvárról csütörtökön, hogy bele tudjam állítani a vázába. 

Az ajándéka így sikerült:


Az első mozzanatok nem voltak valami sikeresek, vékony fonalból eléggé "légies" dolgok születtek:


Aztán egyszercsak összeállt az első virág:



Majd kezdet végleges formát önteni az egész virágszár:




Olvastam egy idézetet, hogy a születésnap a szeretet megnyilvánulásának egy pillanata. Ezt úgy egészíteném ki, hogy a horgolás is a szeretet megnyilvánulásának egyik formája. Legalábbis nálam :)

2 megjegyzés:

  1. Csodálatosan szép lett, biztosan nagyon örült neki Anyukád (akinek utólag és ismeretlenül is boldog szülinapot)!
    Én is azzal vicceltem a múltkor, hogy az én szeretetnyelvem a horgolás :D

    VálaszTörlés