… a második biopszia eredménye is negatív lett. Ezek után azt javasolták, hogy gyomortükrözésen keresztül megszúrnák a hasnyálmirigyen lévő tumort, erre már nemet mondtam. Véleményem szerint ott a tumormarker eredményem, a PET-CT eredményem - mindkettő egyértelműen mutatja, hogy kezelésre van szükségem. Úgy érzem, nem szabad tovább várni. Ennek folyományaképpen múlt kedden-szerdán megkaptam az első adag Brentuximab-Bendamustin kezelést. Csütörtökön még takarítottam délelőtt, délután már ágyat kívántam, azóta hol jobban, hol rosszabbul érzem magam. Eleinte volt émelygés, azóta hasmenés kínoz, nem vészes formában, de azért mégis. Visszatértem a régi, jól bevált kajákhoz: husileves tésztával, répával, főtt krumplival; sajtos melegszendvics, ropi, fekete tea a hasmenés ellen. Az eddig úgy szeretett, saját sütésű teljes kiőrlésű kenyeremre rá sem tudok nézni és a szagát sem tudom elviselni. Úgyhogy fehérlisztből készült zsemlét eszem és kész. Valamit enni kell. Hiába tennének ide elém egy nagy adag zöld salátát, le sem menne a torkomon. A reggeli tejeskávém egy hete kimarad, remélem jövő héten már újra tudok inni. Almát rágcsálok és győri édest, mert ezek kellemesek az ízlelőbimbóimnak. Jelenleg itthon tiltottak az erős fűszerek és a fokhagyma, mert nem bírom elviselni még a szagukat sem.
Az sem normális, hogy felénk 15-16 fok van, ez is megviseli a szervezetem. Persze ahogy erőm engedi, horgolgatok, majd karácsony után megmutatom, hogy mik készültek mostanában a nappalink falai között. Az este még egy kis sétára is futotta az erőmből! Hiába no, az apró dolgoknak is tudni kell örülni :)
Frissítés: hányós-hasmenős vírust sikerült összeszednem, attól voltam ennyire rosszul! A kezelés mellékhatása " csak " a kezeim zsibbadása, ha minden jól megy, ez orvosolható a gyógyszer csökkentésével. Kezdek jobban lenni :)
Frissítés: hányós-hasmenős vírust sikerült összeszednem, attól voltam ennyire rosszul! A kezelés mellékhatása " csak " a kezeim zsibbadása, ha minden jól megy, ez orvosolható a gyógyszer csökkentésével. Kezdek jobban lenni :)
De örülök, hogy elkezdődött valamilyen kezelés. Bízom benne, hogy eredményes lesz. 🙂
VálaszTörlés