Azt hiszem idén még nem sokat mutattam a kertemből, ami van vagy 100 négyzetméter + a ház + a faház + a kocsibeálló. Tudom, nem nagy terület, de minden évben van valami újdonság, amivel kísérletezek. Idén sem történt másképp, most magasított ágyást készítettünk tavasszal. A pontos méreteit nem tudom, mármint a magasságát, de 1 méter széles és majd 3 méter hosszú lett a kicsike. Eredetileg kettőt terveztem, de a második létezését még kérdőjeles álláspontra tettem. A nagy kék virágládám nyomán ezt is kékre festettem (Bondex garden colors) - imádom ezt a színt és ragaszkodtam hozzá, hogy ilyen legyen. A tetején a fakeret egy kis fóliasátornak ad helyet egyébként, ezt egyenlőre csak fakezelővel kezeltem, festésre még nem jutott idő/erő + a sok eső sem kedvezett felénk a festési tevékenységeknek idén (pedig volna még mit festenem). Vettem bele egy izzadó tömlőt, sosem hittem volna, hogy ilyen létezik - amikor összedugom a slaggal, tényleg izzad és úgy locsol, mókás volt elsőre.
Az ágyás aljába belekerült egy nagy adag ág a szomszédok jóvoltából, metszési időszakot követően. Hosszabbak, rövidebbek. Aztán egy adag száraz pampafű, a másik szomszédom jóvoltából. Némi faforgács. Ez lesz az ágyás magja, ami ha elkezd rohadni, akkor hővel táplálja az én kis növényeimet alulról és terveim szerint idén kipróbálom a "tél alá vetés" fogalmát.
Vettem 5 szál salátát a fonyódi piacon, 300 Forintért - ez került a jobb szélébe. Azóta kettőt már megnyammogtunk, az egyiket tojásos nokedlivel, a másikat meg sült hús mellé. Tegnap hoztam be a harmadikat, ma behozon a negyediket... mellette tépősaláta szalagokat fektettem, háááát talán több hely kellett volna neki. Aztán van itt két zeller, a többi paradicsom, paprika - védőnövények a büdöske, hagyma, petrezselyem és a bazsalikom. Mivel nagy paradicsom - fogyasztók vagyunk, ezért került bele többségében ez a növény.
Azért idén sem hagyott nyugodni a kísérletező kedvem a kert többi részében sem. Van például uborkám, cserépben:
Anyukámtól kaptam kálát:
Van ám rohamosztagos cserepem, Anyu festette. Lesz esz Darth Vader nagyuras is!
A régi, kék ládámba manó-paradicsom került: (épp virágzik felette a gyöngyvirág cserje, aminek potyog a szirma)
Érik az áfonya, az eper - mind cserépben van:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése