2014. április 22., kedd

Fricska

Múlt héten pénteken megjött a donor-vizsgálat eredménye: Tesómmal nem egyezünk olyan mértékig, hogy biztonságosan transzplantálható legyek a kilökődés veszélye miatt. Hirtelen nem is tudom, mit mondjak... pedig nagyon bíztam benne! Az én lelkemre most egy kő gurult, az Övé meg megszakadt, mert tudom, hogy mennyire meg akart engem gyógyítani!

Aztán a következő kérdésemre sem kaptam még választ: az unokatestvérek szóba jöhetnek? Mivel Húsvét előtti napokban voltunk, erre ott és akkor senki sem tudott válaszolni. Majd most a héten megmondják a továbbiakat, ha már egyeztettek a transzplantációs osztállyal.

No de létezik ám donor-bank a világon! Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján lehet információkat olvasni: ki és hogyan jelentkezhet, milyen kritériumoknak kell megfelelnie. Ha bárki érez magában annyi elszántságot, hogy jelentkezzen és végig tudja csinálni: kérem tegye meg! Ne miattam, mert nem lehet névre szóló adományozást csinálni, csakis pénzért (ha jól értettem több tízezer Forinért). De másnak tud vele segíteni!

Hogy mit gondolok most? Azt, hogy megkapom egy brazil szambatáncos csontvelejéből kinyert őssejteket és aztán átszambázom Párommal az Életet :-)


"Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet."

11 megjegyzés:

  1. Szia Regina! 2014 január első napjaiban találtam meg a blogodat, végigolvastam, és folyamatosan követem. Nagyon szorítok érted. Többször is írtam megjegyzést, de valami ok folytán nem láttam viszont. Nem akarok ócska közhelyeket és általánosságokat mondani, mert azzal csak idegesítenélek. Hiszek a felépülésedben, ehhez kívánok sok fizikai és lelki erőt, valamint sok sok türelmet. Gondolati síkon küldök neked energiát. Üdv. KF.

    VálaszTörlés
  2. Szia Feri!

    Köszönöm szépen, nagyon rendes Tőled, hogy követed a soraimat. A jókívánságokat is köszönöm, ebből mindig jöhet egy jó nagy adag!

    Ez az első megjegyzés, ami megjelent nálam - Tőled. De végre itt van és ép és egész és tudok rá válaszolni :-)

    Üdv,
    Regina

    VálaszTörlés
  3. Szia Regi!

    Hú de mennék most rögtön donornak! De csak a radiológushoz megyek megbeszélésre, szerdán kezdik a sugarat. Neked minden jót, drukkolok nagyon, főleg a szambatáncoshoz:)

    Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsuzsi,

      Szorítok a szerdához!

      Gondolkodtam egy hindu szent ember csontvelejében is, vagy esetleg egy japán gésáéban, de úgy döntöttem, hogy ha lehet kérni a Sorstól, akkor maradjon a szambatáncosé, Brazíliából :-)

      Puszi

      Törlés
    2. Szerintem jól választottál:))

      Törlés
    3. Jól vagy, Zsuzsi? Minden rendben a sugárkezelésen? Puszi

      Törlés
    4. Szia Regi!
      Köszi a kérdést, 6 kezelés volt eddig a 18-ból, az 5. után kezdtek tünetek jelentkezni. Nyakam és mellkasom sugarazzák, ég a gyomrom, nehezen nyelek, gombóc van a torkomban, köhécselek, krákogok. De majd túl leszek ezen is:)

      Törlés
  4. Szia Regi!
    Teljesen véletlen találtam Rád,de nagyon örülök,hogy írsz blogot!Teljesen más egy olyan embert (hallgatni),olvasni,akit ismer (ugyan csak látásból,de akkor is )Végig olvastam az egész blogodat,és életemben másodjára,megint átértékeltem az életem,a fontos vagy annak hitt dolgokat átrendeztem..Elősször akkor,amikor Apu és Krisztike meghaltak,felfoghatatlan és érthetetlen volt.Bármit megadtam volna,ha visszajöhetnek,de nagysokára beletörődtem,hogy ez nem fog megtörténni....Most örülök annak,hogy reggel mindannyian felkelünk,vagy Gabika éppségben hazaér a suliból,vagy Peti este fáradtan,piszkosan de hazaér,vagy épp Marci szokásos hisztijét tartja!
    Szépen tervezgetem a "kitűzött cél táblánkat",amihez Te adtad az ötletet!Eldöntöttem,hogy csak a jót fogom bevonzani!Olyan jól leírtad,hogy ezt horgolsz,meg azt horgolsz,hát vettem én is horgolótűt,de egyenlőre nekem ez még nem megy,de nem adom fel,csak félretettem :)
    Azt nagyon sajnálom,hogy Hajni nem felelt meg,de valaki ugyis jó lesz,és pont akkor,amikor nem is számítanátok rá!
    Amúgy csak csendes megfigyelőd akartam lenni,de találtam egy idézetet,amiről Te jutottál eszembe,mert szerintem Te gyógyítottad meg saját magad,a többi kezelés csak "kiegészítő" volt!

    "Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk."
    Yehuda Berg

    Eddig is azt csináltad amit kell,és tiszta szívből kívánjuk Neked,hogy ezután is azt csináld amit kell,amit szeretnél,ami jólesik!Sokat gondolunk rátok és TUDJUK HOGY MINDEN RENDBEN LESZ!!!
    Betti,Peti,Gabika,Marcika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágáim!

      Ugye, hogy milyen kicsi ez a világ? És soha senki nem tudja, hogy mi lakik a lelkünkben... számomra az, hogy leírom a történetemet/történetünket egy óriási segítség. Ha pedig valaki elolvassa és az életébe át tud venni pár mozzanatot, mint például a "tábla", az kimondhatatlan jó érzéssel tölt el :-)

      Nagyon szépen köszönöm a biztató sorokat, hogy gondoltok rám és én is őszintén hiszem, hogy most már vissza kell kapnom az egészséges mivoltomat!

      Puszillak Benneteket,
      Regi

      Törlés
  5. Kedves Regina!
    2014.05.11.-én a BSI szervezésében részt veszek 7.TOUR DE TISZATÓ elnevezésű megmozduláson, melyen körbekerékpározzuk a Tiszatavat. Várhatóan 1500-2000 induló közül, Én 55 évesen ha az időjárás is kedvező lesz, vállalom, hogy 3 órán belül teljesítem a 65 km.-es távot. Ezt a futamot, a sport körömet felajánlom Neked a Te gyógyulásod érdekében, Érted tekerek. Majd az eredményről beszámolok, de a futanet honlapon is megtalálható lesz. Esténként napi rendszerességgel edzek, futok, vagy kerékpározok, közben gondolatban többször küldök energiát. Higgyünk a gyógyulásban!
    Üdv. KF

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Feri,

      Most nagyon meghatódtam, köszönöm szépen! Látom, hogy pont ma van a kerékpározás napja!! Remélem az időjárás kegyesen bánt Veletek!

      Üdv,
      Regina

      Törlés