Barátnőmmel pár hónapja beszéltük, hogy valahová elutazhatnánk közösen az államalapítási ünnepünk környékén, pár napra. Hosszas tanakodás után választásunk Felső-Ausztriára, Salzkammergut tartományra esett, ezen belül is a Hallstatti-tó környékére. Az utazás előtt pár héttel próbáltunk apartmant foglalni 4 felnőttre és 2 gyerekre, nagy választék már nem volt! Szóval azt foglaltuk ami volt, így kerültünk Gosau városába. Rábafüzesen keresztül léptünk határt, onnan kocsikázva fel a hegyekbe, pár megálló és 7 óra utazás után értük el a szállásunkat.
Gosau a Dachstein hegy lábainál fekszik, tengerszint felett kb. 780 méter magasságban, egy völgyben. A hosszú főutca mellett épült alpesi házak, a gyönyörűen virágzó és élénk színű muskátlikkal fenséges látványt nyújtanak. Utazáunk utáni első nap, pénteken is ezen a környéken maradtunk, bementünk az Őslényparkba (Urzeitwaldpark), felmentünk a tóhoz (Gosausee), onnan pedig libegővel (Gosaukammbahn) fel a hegyre és onnan néztünk szét:
Délután bementünk Hallstatt városába, ahol a házak a sziklafalba épültek, egymás alá - fölé - mellé, mesés összképet alkotva:
A városka főterén is látható, hogy még a gyümölcsfákat is úgy "növesztik" a helyszűke miatt, hogy felfelé haladjanak a házfalon, így helyet is megspórolnak és a termés leszüretelhető az emeleti ablakokból:
Vasárnap egy hajó fedélzetéről is megcsodálhattuk a város látképét:
Második nap utunk Bad Ischl-be vezetett, a császárvárosba. Megnéztük Ferenc József és Sissi császári nyaralóját:
Délután a St. Wolfgang településen sétáltunk, a legromantikusabb hely, amit valaha életemben láttam (ehhez biztosan az is hozzájárult, hogy kisütött a nap és 30 fokra kúszott fel a hőmérséklet). A tó (Wolfgangsee) a tartomány legnagyobb tava és ez az a hely, ahonnan vonattal (SchafbergBahn) felmehetünk a Schafberg hegycsúcsra és jó időben láthatjuk a környék összes tavát!
Vasárnap délelőtt még kicsit kedveztünk a helyi látványosságoknak a Hallstatti-tónál, felejthetetlen élményben volt részünk. Egy biztos, hogy 2,5 nap kevés ahhoz, hogy mindent lássunk a környéken, ez csak bemelegítésnek jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése