2018. május 27., vasárnap

Barangolások

Amikor időnk engedi, megpróbáljuk felfedezni új lakókörnyezetünket. Férjem hétközben dolgozik, hétvégén ugyan szabadok vagyunk, viszont havonta 2 hétvégén meglátogatjuk a szüleinket. A maradék 2 hétvégén téli időszakban nagy túrákat tenni nem lehet, nyáron pedig több elfoglaltság adódik a ház körül. 

Legutóbbi hétvégén Húgom látogatott meg minket, akivel felfedeztünk egy nagyon szuper fagyizót Balatonmáriafürdőn (aki arra jár, térjen be a Florida fagyizóba és kóstolja meg a kreálmányaikat). Néhány kép erről a part menti településről:




Utunkat Keszthelyre folytattuk tovább, erősen szimpatikus város számomra, a végén még megkedvelem :) Ha nagybevásárlást akarok intézni a téli időszakban, szívesen ugrunk át ide; nyáron pedig a fantasztikus sétányával teljesen olyan emlékeket idéz bennem, mintha Balatonfüreden járnék:





A pünkösdi hétvégén meglátogattuk a somogyvámosi Krisna-völgyet is. Mindenkinek ajánlom, aki nem zárkózik el más népek vallásától, hogy menjen és látogassa megy ezt az öko-völgyet. A szentélyhez felfelé sétálva nemcsak a friss levegő és a végtelen nyugalom járja át az embert, hanem páratlan szépségű bordó, hagymakupolás építmények teszik még vonzóbbá a zöld tájat a szemünknek. 




A szentélyben a Krisna-völgy háziasszonyát volt szerencsénk meghallgatni, Ő kalauzolta a cipő nélkül, papucsban / mezítláb tipegő csoportunkat, szavain utána még napokig gondolkodtam (békéről, elfogadásról, az emberi lélek és test viszonyáról). 



Lassan a Balaton is megtelik újra élettel, a pünkösdi hétvégén kimondottan sokan voltak a fonyódi piacon és a környékben. A bátrabbak már hetek óta bemerészkednek a tóba fürödni, én viszont lelkesen várom azt, amikor a víz hőmérséklete elhagyja a 25 fokot. Tavaly is füredtem kábé kétszer! A szeplőim is már ezrével előjöttek, a bőröm piros a naptól - csalhatatlan jele, hogy itt a nyár. Kertemben virágot bontott az első rózsa, azóta már a többi is lelkesen követte:


Arról meg ne is beszéljünk, hogy a szomszéd kertjében a cseresznye milyen szépen érik, csak úgy hívogatja a tekintetemet a pirosló termés:


Ugye, hogy milyen szép?

2018. május 19., szombat

Totális zavar az eredmény kapcsán

Szerdán este röpke másfél óra késéssel érkeztem meg Kölnbe (mert tornádó volt odakinn: tornado), hajnali 1-kor kerültem ágyba és innentől kezdve egy icipicit sem tudtam aludni reggelig. A kórházba korán megérkeztem, a port-katéter nem működött se ki-, se befelé első szúrásra. Másodszor is nekiveselkedtünk, akkor már vezetett befelé, így vért a könyökhajlatomból vettek, onnan, ahonnan kb. 8 éve utoljára (köszönöm Sonja nővér). 

Egyből küldtek az orvosi szobába, ahol már ketten vártak rám: a jelenlegi orvosom (kb. az 5. három és fél év alatt) és egy kísérleti-asszisztens, aki általában méri a vérnyomásomat, testhőmérsékletem. Gondoltam magamban, hogy ha már ketten vannak.... egymást erősítik, hogy elmondjanak valamit. De jó, ezek ketten vannak a hír közléséhez, én meg itt egyedül :( 

Aztán belefogtak, progressziót állapítottak meg a 11. ellenőrzés után. A hasamban lévő egyik nyirokcsomó-együttes egyik bucija növekedésnek indult, a 2017. novemberi vizsgálattal összehasonlítva 1,1 cm-ről 1,6 cm-re nőtt a mérete. Egyeztetett a kísérletet felügyelő doktornővel (akit jómagam is ismerek és tisztelettel adózok neki) és megbeszélték, hogy továbbra is Nivolumab gyógyszeren maradok, mert ez egy minimális növekedés. Kérdeztem, hogy aktív-e a csomó? Mondták nem tudják, mert nem volt PET/CT. Kérdeztem, csináltassak itthon? Mondták nem szükséges. 

Nekem van egy furcsa mosolyom, félrehúzom a szám egyik oldalát (mert egyébként rondák a fogaim, sárgák is, kuszák is) - azt gondolom most is ezt vetettem be. Mégis mit lehet mondani, amikor 2 ember ott ül velem szemben és azt mondják, hogy progresszió? De hogy csak minimális? És hogy folytatjuk a kezelést tovább?

Hívtam Árpit, hogy van egy kis gond. Keresésbe fogott utána, miután letettem a telefont, megnézte az előző eredményt, ahol már említik ezt a növekedő nyirokcsomót, de akkor még nem vették "új léziónak", egy új daganatnak. Meg aztán átnézve az elmúlt 10 MRI képes összefoglalóját, világosan látszanak azok az esetek, amikor volt növekedés imitt-amott (talán gyulladás miatt, talán csak mert egy daganat mérete nem konstans, nem gömb felület, amit szimplán meg lehet mérni). 

Igazából akkor nem tudtam mit kezdjek ezzel a hírrel, mert a progresszió azért elég kemény jelentéssel bír.

Pénteken hazaérve átküldtem eredményeimet Főorvos asszonynak, aki azt válaszolta, hogy ezt még nem lett volna szabad progressziónak minősíteni - Őt imádom ezért, hogy ismer több, mint 5 éve és tudja, hogy a szervezetem nem mindig működik az orvosi tankönyveknek megfelelően. Nem biztos, hogy progresszió, ami annak látszik a puszta számok alapján!
Várom a kinti visszajelzést is annak kapcsán, hogy mostantól milyen gyakran fognak ellenőrizni. Ez után a fárasztó utazás után a mostani hétvégét kirándulással fogjuk tölteni, ráadásul az idő is szépségesnek indul így szombat reggel, tehár irány a fonyódi piac. A gondolataimat még nem tudom összeszedni, megfogalmazni, csak a történéseket tudom leírni, teljes bennem a képzavar. Tudom, hogy vannak bennem bucik, hiszen tapintom is őket a hónaljban, nyakon - a hasamban lévőket nem tudom kitapogatni. Szeretném, ha továbbra is nyugton maradnának. Gondolom oka van ennek is, amiért ez most így alakul - de ezt majd valamikor a későbbiekben fogom megtudni, hogy mi volt a célja. 

Némi ismétlés a rég-tanultakhoz:

A regresszió (remisszió) a daganatos folyamat visszafejlődését, a progresszió a betegség előrehaladását, rosszabbodását jelenti.
Progresszióról (progressio) akkor beszélünk, ha addig nem látott új daganatos góc tűnik fel a képalkotó leleteken, mert vagy helyi kiújulás vagy távoli áttét gyanúja vetődik fel. Akkor is progresszió a diagnózis, ha a már korábban is látott daganatos góc(ok) méretében és/vagy számában növekedés történik. A progresszió lehet enyhe fokú és határozott is.
Előfordul, hogy a progresszió vagy a regresszió orvosi megállapítása, tehát az állapotváltozás nem jár a beteg számára azonnal érezhető változással, mivel egy néhány milliméteres daganatcsökkenés vagy növekedés, esetleg egy-egy góc feltűnése vagy eltűnése még a klinikai állapoton nem változtat érdemben. A tendenciák követésének – az egymást követő kontroll vizsgálatok eredményei összehasonlításának – viszont fontos jelentősége van annak eldöntésében, szükséges-e újabb onkológiai kezelést indítani vagy az aktuálisan alkalmazott kezelésen indokolt-e módosítani.

2018. május 11., péntek

Amigurumi tavaszi virághagyma

Hónapok óta szemezgettem egy mintával, de mivel orosz nyelven volt, vonakodtam belefogni az elkészítésébe. Fruzsi adta meg az első löketet hozzá, hogy átküldte az orosz horgolási jelek értelmezését (nagyon szépen köszönöm!), illetve múlt hétvégén párommal néztük át a mintát tüzetesebben. A végeredmény önmagáért beszél:


A minta itt található: Horgolt tavaszi virághagyma

Férjem hasonlóságot vélt felfedezni eközött és Harry Potter filmekben látható mandragóra növény között:

Forrás: Pinterest

Szerintem az én tavaszi hagymám maximum akkor néz ki így, ha mondjuk elég rossz napja lenne :) :)

Sajnos pár napja nem tudok válaszolni a kommentekre, valami miatt a google fiók ezt nem teszi lehetővé. (Zsuzsa, ne haragudj, többször is próbáltam!)

Megint készült egy unikornis ajándékba, csak most szolidabb színekben, fehér alapszín, rószaszín pofi és fülek, tarkabarka pata és sörény:


2018. május 9., szerda

Az idő most lassan múlik

Az MRI vizsgálatok utáni várakozási időszakban vagyok, ami egy "nemszeretem" periódus. Eredményt majd csak jövő héten mondanak (remélhetőleg), csakis és kizárólag személyesen. Ez akkor is idegtépő, amikor jól érzem magam fizikálisan. A várakozás következtében eléggé labilis a lelki világom. Megkaptam a 77. kezelést, erről Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese-gyűjteménye jut eszembe. Minden egyes kezelés egy-egy újabb történet, minden történetnek van egy tanulsága.  

Közben zajlik az életünk, a balkon-kert kísérletem a legfontosabb napközbeni teendőm a háztartás és a horgolás mellett. A március elejei fagyok elmúltával belefogtam a magok ültetésébe, ehhez egy lábakon álló ládát használtam alapul, a karácsonyra kapott könyveket átböngészve pedig olyan föld-keveréket használtam, ami állítólag jó ennek a típusú kertészkedésnek. Először úgy gondoltam, hogy megveszem külön-külön a vermikulitot, tőzeget és kerti komposztot és majd jól összekeverem őket. Aztán a lustaság nagy úr, találtam a kertészetben hasonló keverékű zöldség földet, így azzal fogtam bele a munkálatokba. Elveteményeztem, pici locsolókannával minden este meglocsoltam a kertemet és láss csodát, egy hét múlva kibújtak a növények és rohamos növekedésbe kezdtek:




Tudom, hogy ez csak hobby-mennyiség, de vetettem répát, salátát, retket, borsót és dugványoztam hagymát. Találtam olyan cserepeket is, amiből függőleges kertet lehet kialakítani, azokba került szamóca, fűszernövények és rebarbara:


1 hete retket szüreteltünk, nagyon finom volt a saját termés:


Múlt szerdán nem volt hozzánk kegyes az időjárás, mert elverte Fonyód ezen részét a jég. A szívem szakadt meg a pusztítás láttán, amit a természet csinált:


Aznap délelőtt ültettem el azokat a paradicsomokat, amiket a piacról hoztam, most próbálják kiheverni az őket ért sokkot:


Hálás vagyok az Anyukámnak, Helgának és Jóskának, hogy ha bármilyen kérdéssel fordultam hozzájuk kertészkedés témában, akkor mindig segítségemre siettek! Anyukámnak pluszban még azért, mert tőle tanultam a kert szeretetét gyerekkorom óta (habár nekem közel sincs akkora kertem, mint neki van). 

Szóval kertészkedésre fel, emberek! Ha csak egy pici ládába vetünk el magokat, rendszeres locsolással 6 hét múlva lehet élvezni a saját termés zamatát! No persze ha az időjárás is kegyes hozzánk :)