Tegnap becsöpögött a 2. Brentuximab infúzió, monoterápia formájában, vagyis nem adnak mellé semmi mást, ezt jelenti a kifejezés. A vérképem is döbbenetesen "szép", 5550-es fehérvérsejt szám az utóbbi fél évben nem igazán volt (ez az érték 4000 és 10000 között jó), a többiről nem is beszélve! A májfunkciós értékeim emelkedettek kissé, erre próbálok figyelni, de itt a nyár és nekem is becsúszik néha-néha egy-egy balatoni lángos meg a hekk vagy süllő, egy-egy fagyika. A héten diétásabb ételeket készítettem: brokkolis csirkét kölestésztával, szilvás gombócot, aminek a tésztájába krumpli helyett főtt csicseriborsó került és teljes kiőrlésű liszt, durum spagetti sok répával, zellerrel, hagymával és marhahússal, finom dinnyét lehet kapni Tibi bácsinál, a zöldségesnél, szedret és barackot. A saját paradicsom termésem eddig tartott ki, 4 hétig élveztük az első adag beérését, a második adagra még várni kell kb. két hetet.
Sajnos a partra napozni nem megyek le, ezzel a bőrrel plusz a terápiák miatt nem igazán szerencsés dolog, a fürdőzésről meg csak annyit, hogy amióta itt lakunk és bármikor megfürödtem a Balcsiban, utána mindig ágynak estem, összeszedtem valami bacilust, vírust az ott fürdőzőktől. Ezt meguntam, nem ér annyit a dolog, hogy egy fürdőzés után hetekig nyomjam az ágyat! Szeretem a nyarat, de óvatos vagyok egy ideje, ezzel az immunrendszerrel meg pláne.
A horgolást is újrakezdtem, vagyis volt két amigurumi figurám, aminek a darabjai már hónapok óta itt hevertek a nappaliban, végre összevarrtam őket. Az egyetlen mellékhatás, ami mostanában jelentkezett nálam, hogy zsibbad a jobb kezem mutató- és hüvelykujja, illetve a jobb lábam nagylábujja. Ha a lábam zsibbadása nem is akadály a horgolásban, de a jobb kezem ujjainak zsibbadása miatt ez igazi kihívás, ennek ellenére erőltetem a munkálkodást.
A figurák mintái a következő webhelyen érhetőek el: (balról jobbra haladok)
cute-blue-zebra-crochet-pattern
Joy the Teddy Bear Dolly
crochet-doll-pattern-hydrangea
Vigyázzon mindenki magára ebben a melegebb időben, fogyasszatok sok vizet! Én is ugyanezt teszem :)
A figurák mintái a következő webhelyen érhetőek el: (balról jobbra haladok)
cute-blue-zebra-crochet-pattern
Joy the Teddy Bear Dolly
crochet-doll-pattern-hydrangea
Vigyázzon mindenki magára ebben a melegebb időben, fogyasszatok sok vizet! Én is ugyanezt teszem :)
Micsoda jó hírek. 🙂 És nagyon cukik, amiket horgoltál.
VálaszTörlésKöszönöm Zsuzsa! Olyan klassz mintákat találok, sokszor azon kapom magam, hogy azt is, meg amazt is meghorgolnám... aztán visszafogom magam, mert ennyire nem vagyok gyors :)
Törlés