2013. június 3., hétfő

A sterilben

Május 30-án eljött a beköltözés napja, azóta az 1. sz. szoba vendége vagyok. Előtte 1 hétig "múlattam" az időt a félsterilben, egy kis fisztula és némi konzultáció a legutóbbi intenzív osztályos kitérőm miatt. Figyelnek rám, ami érthető: ki kell küszöbölni a gócokat és a lehetséges kockázatokat. Enélkül akár az életembe kerülhet    egy gyulladás!

Csütörtökön megszúrták a portomat, kicsit nehezen ment, mert mostanában mozog ez a vacak. Azt beszéltük a párommal, hogy ez azért lehet, mert 52 kiló voltam, amikor beültették, most meg 65 kg vagyok - ergo van zsírpárna amiben mozoghat. Természetesen a vér sem indult meg elsőre belőle, de aztán igen! Gondolom kicsit bealvadt, 1 hónapja nem volt használva. Első este már folyt is az infúzió! Egy állványon 3 pumpa gondoskodik a folytonos cseppszámról, heparin, víz és némi kemikália adagolódik egyszerre. Azóta naponta 2x jön kemó és víz, ettől meg aztán folyton pisilni járok (ennek mennyiségét mérni kell). Reggelente testsúly-, vérnyomás- és testhőmérséklet mérés a program. Aztán érkezik reggelire pirítós, végre az iszonytató felvágott nélkül: hol sajt, hol májkrém vagy dzsem a feltét. Van ugyan dugi készletem a hűtőben, néha hozzá is kell nyúlni, mert az itteni szakács ízlése nem pontosan egyezik az enyémmel. Meg aztán hiába fizetem azt a .... TB járulékot, ha keveset juttatnak a kórházaknak + a kórházakra is ráférne imitt-amott némi korszerűsítés, hogy pl. télen ne az ablakot kelljen kinyitni, ha melege van a kedves betegnek, hanem tekerjük le a radiátort. 

Vissza a napi programhoz... délelőtt vizit, itt is elmondhatom az aktuális panaszaimat. Aztán válaszolgatok levelekre, beszélek a családommal és már hozzák is az ebédet. Eddig ettem grízes tésztát, paprikás krumplit, rakott karfiolt, husit krumpipürével, finomfőzeléket és mindig van persze leves és kompót, plusz tea. Délután kemó újra, kötések cseréje. Gyógyszer reggel, délben, négykor, nyolckor és éjfélkor. Ez utóbbinál újra ellenőrzik a vérnyomásomat, testhőmet. Alvás reggelig, itt nem keltenek fel hajnali 5-kor, mint odakinn az osztályon!

A szoba: kilátás a kórház parkjára, látom, ahogy a fecskék vadásznak a szúnyogokra. Van lapos tévém, zuhanyzós fürdőszobám. Mivel hozzá vagyok kötve az infúziós állványhoz a nap 24 órájában egy spirális csővel, ezért zuhanyozni is csövezve járok. Hát.. nem eccerű!

6 napon keresztül kaptam a kezeléseket: az első napi nevét nem tudom, de természetesen 1 liter víz kíséretében folyt le. 2-5. napon Etoposin és Cytarabine délelőtt egy adag, délután még egy adag. A 6. napon Alkeran (?) érkezett, ennek beadása után 24 órával meg kell történnie a saját őssejtek visszaadásának.

2013.06.05.
Tehát a 7. nap = 0. nap, a saját őssejtes transzplantáció napja. Reggel vérvétel, steril ágynemű, betadinos szappanos fürdés után steril hálóing, majd megérkezett a nővér, ezután nemsokkal az adjunktus nő is. Elindították a zsákocskámat, meghozták, beadták ezt is, mint egy infúziót. Közben torok kaparást, szájszárazságot éreztem, de a konzerváló szer miatt. Azután elindítottak még egy zsákocskát, azt is befolyatták. Azt hiszem délelőtt 10-re végeztünk is, közben mérték a vérnyomásomat, szaturációmat, pulzusomat. Viszonylag jól aludtam az éjszaka, nem keltem ma sem korán.

2013.06.06.
Előkerült kedvenc fehérvérsejtszám növelő Zarzió készítményem, 24 órás infúzió lett belőle. Ettől a csontvelőm szokott fájdigálni kicsit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése