Néha arról is kell írni, ami birizgálja az agytekervényeinket naponta. Engem sokat foglalkoztat mostanában, hogy hogyan változtak meg az emberi kapcsolataink és hogyan fűződik még szorosabbra a viszony a családtagjainkkal.
Legnagyobb döbbenet a számomra az, hogy az emberek többsége fél / vagy túlontúl elfoglalt ahhoz, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Mindig azt mondtam az elmúlt években: nem kell értelmes eszmefuttatással válaszolni erre az egész limfóma dologra, ami velem történik, bőven elég, ha meghallgatod a jelenlegi helyzetet. Sok esetben mi magunk is széttárt karral állunk/álltunk kérdőn, hogy is van ez? Nem várhatom el senkitől sem, hogy megértse azt, ami néha előttünk is zavaros! Ráadásul annyira hosszú idő telt már el a diagnózis óta (2009.06.10.), hogy a kívülállók számára már rém unalmas lehet ezt hallgatni.
De néha mégis szeretnék egy kicsivel több figyelmet... apró dolgokban gondolkodom... pl. nem kérek közeli ismerőstől ajánlást, hogy a rák kemikáliák nélkül gyógyítható! Voltam már vega, a C vitamin szedéstől vesekövet növesztek, próbáltam csodaszert, ezeket tudja az ismerősi köröm. Ne kérdezze meg a barátnőm többszöri telefonálás és levélváltás után, hogy akkor most milyen transzplantációd is lesz pontosan? Hiszen annyiszor elmeséltem már neki... Ennyire nem figyelünk mi emberek egymásra manapság? A folyamatos mentegetőzés, hogy bocsi, nem hívtalak, mert összejött minden... vagy hogy nem akarunk zavarni... ha nem alkalmas, akkor úgysem veszem fel. Később majd visszacsörgök.
Legnagyobb meglepetést az én hatalmas szívű Brigi barátosném okozta számomra. Amikor kijöttem az intenzív osztályról és pár napra rá besétált egy hatalmas virág-lufival hozzám röhögve, hogy mindenkitől engedélyt kért hogy behozhassa. Vagy amikor konkrétan rákérdezett, hogy ez és ez vár rád az őssejtek visszaadása után? Néztem rá döbbenten, Te ezeket honnan tudod? Utánaolvasott...
Zsoltiék meg a páromat nem hagyják, gondoskodtak róla még akkor is, amikor az a hóakadályos dolog volt és Ő elindult Nemesvámosról Várpalotára, lezavarták a rendőrök a fűzfői leágazónál az M7-es autópályára, oda már nem lehetett felhajtani, irány a kis 7-es, Lepsényben éjszakázás, másnap Fehérvárig eltöcmörgött és Zsoltiéknál aludt. Lottika a kislányuk úgy takargatta hitvesem, aki együltő helyében elaludt a fotelban, hogy meg ne fázzon.
Sokan szorítanak és drukkolnak értem, amiért nem tudok elég hálás lenni a Sorsnak/Istennek. Igenis számít, hogy kommentelik-e a bejegyzésem a közösségi oldalon! Szeretném megértetni némely embertárssal, hogy "átutazók vagyunk itt a Földön" és elrohannak az évek tartalom nélkül, ürességben, panaszkodásban - senkinek sincs egyszerű dolga! Meg kellene tölteni tartalommal az életünket, hiszen csak egy lehetőséget kaptunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése