Ma vagyok 50 napos az őssejt visszaadástól számítva :-) azaz félidőhöz érkezett a 100 napos steril szobafogság! Pezsgőt ugyan nem bonthatok, de biztosan eszem ünneplésképpen őszibarackot (megmosva, meghámozva).
Múlt hét péntek óta kicsit lazítottunk a szabályokon (eltelt 1 hónap a hazaérkezéstől számítva): kipróbáltam a barackot, görögdinnyét és a sárgadinnyét. Már nem vasaljuk a ruhákat, csak a törölközőt és az ágyneműt. Törölközőt persze minden nap cserélünk, ágyneműt másnaponta, a steril szekció takarítása is mindennapos tevékenység. Van úgy, hogy nem aznap főzött ételt eszem, hanem az előző nap maradékát, amit elkülönítve, steril edénykében a hűtőben tartottunk. Egy forralás vagy újramelegítés és már ehető is és az Anyukám is mentesítve van aznapra a főzés alól. Itthon már nem hordok köpenyt (isolation gown) amikor lemegyek a nappaliba - amúgy sem tudnám elviselni ebben a melegben, még ha kellene is. Maszk, kesztyű az természetesen kötelező, amúgy is háziállatok vannak a kertben - valahogyan védekezni kell. Kimegyek az udvarra is, kedden például 1 órát vártam a zenélős autóra, hogy jégkrémet vehessünk tőle :-) szigorúan kerülöm a napfényt, csak az árnyékban lopakodom.
A hétvégén általános iskolai osztálytársaimmal találkoztam annak kapcsán, hogy 20 éve ballagtunk el... az első időpontra szervezett buli meghiúsult (érdeklődés hiányában), így kitaláltak egy kerti partit, ahol is szalonnasütésre és beszélgetésre került sor. Árpival mi korán érkeztünk (a tervezett kezdés után fél órával) és még kevesen voltak, azonban a negyedórásra tervezett ottmaradásunk is kitolódott másfél órára - így majdnem mindenkit láthattam, aki el tudott jönni. Azért is mertem bevállalni ezt a találkozót, mert nem zárt térben történt és amúgy meg igazán jót tett a lelki világomnak!
Bevallom nőiesen: elkezdtem dolgozgatni is... mármint nemcsak a horgolásra gondolok (befejeztem végre a nagyikockákból álló bolerómat), hanem a régi munkámba is bele-bele pillantgatok, amikor kedvem tartja. Statisztikákat csinálgatok, elmaradásokat nézek át és persze az újdonságokat, amiket illene ismernem, ha visszamegyek dolgozni teljes valómban. Én szeretem a munkámat és hiányzik is - szóval ez a napi pár óra pótolni tudja a hiányérzetet, hogy nem lehetek ott, abban a légkörben. Olyan munkahelyem van, ami keveseknek adatik meg; ahol a betegségem alatt végig emberként kezeltek a főnökeink (még olyan szerződést is készítettek számomra, ami által otthonról is dolgozhatok, ha gyengébbnek érzem magam). A kollégák segítsége és ahogyan figyelemmel, türelemmel végigkísérték az elmúlt éveket... ez mind-mind hatalmas löket egy ilyen küzdelemben.
Egy kép a még "nem véglegesen összefércelt" fázisban lévő ruhaneműről:
Egy kép a még "nem véglegesen összefércelt" fázisban lévő ruhaneműről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése