A DB Lounge váróban várakozom a kölni vasútállomáson. Az elmúlt hetekben sóvárogva néztem azokat, akik itt ülnek a kényelmes fotelokban, melegben. Ma úgy jöhettem be, hogy "single deluxe" jegyem van hazafelé, vagyis a fülkémben zuhanyzó és wc is található! Ez pedig extrának számít, eddig csak olyan fülkében aludtam, ahol egy kicsi mosdó volt még az ágyon kívül (a fontos területek megmosására!).
Ha ma elindul a vonatom, akkor ilyen extra fülkében fogok aludni. Ha elindul a vonat, mert Németországon végigsöpört egy orkán, kissé megnehezítve az utazók helyzetét. A pályaudvar bejáratánál egy tévés stáb csücsül most is. Én türelemmel várakozom, mert a vonatom csak késő este indul Düsseldorfból, még nem tudom, lesz késés?
Egyébként tegnap reggel érkeztem, 1 nappal előbb, mint szoktam. MRI vizsgálatot terveztek, PET CT-t, vérvételt, infúziót. Az MRI gép meghibásodása miatt ezt nem tudták megcsinálni, a többit igen. Nemsokára megtudom, hogy a felszedett többletkilók mögött tényleg a gyógyulás áll? Már csak pár nap.. pár röpke éjszaka.
Megállapítottam azt is, hogy hiába van port katéterem, nem szeretik ezt használni kontraszt anyag beadására. Inkább nekiállnak vénát szúrni, hiába szólok előre, hogy kár próbálkozni, használhatatlanok! Mindegy hogy hol vagyok, melyik országban. Aztán hosszas szúrkálás után feladják, addigra szétturkálták a vénámat... nem kommentálom tovább. Végül beadják a portba.. csak addigra én is csuromvíz vagyok, meg ők is. Az osztályon állítják, hogy beadható a portba, nem értik miért kínoznak a PET/CT-sek. Végül is mindenkinek megvan a saját elképzelése, csak a beteg az, aki elszenvedi a válogatott kínzásokat. Ébresztő szakemberek! Kommunikálni kellene, oktatni egymást, tanítani, ha valami jó és megkönnyíti a betegek életét. Nem azért van 22.4 bar nyomást bíró portom, hogy aztán a szar vénáimat böködjék, sikertelenül!
Az infúzió és a vérvétel szépen ment, ott minden rendben volt.
Várok tovább. Haza akarok menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése