Múlt kedden elindultam a hónapok óta várt MRI vizsgálatokra. Az utam azzal kezdődött, hogy érkezett egy sms, pár perccel azután, hogy megérkeztem a reptérre, miszerint a gépem késni fog cirka 1,5 órát. Kár, hogy addigra párom már éppen az M0-án cammogott hazafelé és én is a biztonsági kapun túl voltam, így talán még ehettünk is volna együtt egy vacsorát, ha előbb értesítenek egy kicsivel. Egyébként egyre frusztráltabb vagyok a budapesti M0 felújítása miatt, szinte már nem lehet tudni, hogy hány órával előbb induljunk el itthonról ahhoz, hogy elérjem a gépet. Ezért jóval korábban indulunk, ami néha azt jelenti, hogy már a reptéren jó sokat várakozom. Egyszer olvastam valahol, hogy ezek a felújítások 2020-ig fognak tartani. A felújítás tényét megértem, mert jómagam is tapasztalom, hogy mennyivel több autó jár az utakon. Csak nehezen viselem.
Szóval a gép végül 2 órás késéssel indult Kölnbe. Másnap némi rohangálás után tisztázódott végül a vizsgálati sorrend, mikor melyik MRI és mikor van pontosan az orvos-találkozó és infúzió. A has/mellkas vizsgálat meg is történt, az asszisztensek úgy megörültek nekem, hogy előbb mentem, hogy szinte majdnem megölelgettek. Gondolom nekik sem mindegy, hogy mikor ér véget ez a közel 2 óra hosszú kontroll. És minél később kezdünk, ők is annál később érnek haza... megcsináltuk. A port-katétert szépen lezárták, nem húzták ki a tűt belőle, mivel hogy másnap találkozunk.
Szerda estére a hotelbe érve belázasodtam. Már napközben is voltak problémáim: egyszer egy hasmenés, fájtak a lábaim. Nagy jelentőséget abban a helyzetben nem tulajdonítottam neki. Gondoltam, biztos a sok rohangálás, plusz ittam egy latte macchiato-t, biztos az miatt. Megnéztem a gyógyszereimet, két szem lázcsillapítót találtam, így megkértem a taxisomat, hogy tudna venni még valamit? Aki nagyon rendes volt és hozott 2 doboz gyógyszert. Azon az éjszaka egy kis hányást is produkáltam, csütörtök reggelre minden voltam, csak nem infúzió- és szalonképes. Kijelentkeztem a hotelből és betaxiztam a kórházba. Pont a reggeli 8 órás megbeszélés miatt mindenki bezárkózott, leültem félre, természetesen már maszkban, mert nem tudtam, hogy mi ez a valójában. Doktornőm jött ki elsőnek a megbeszélésről, mosollyal indult felém, de mire odaért, látta, hogy nem vagyok jól. Gyorsan elmondtam a tényállást, az egyik szobába bevittek lepihenni, gyors lázmérés után lázcsillapítót és vizet kaptam infúzióban. Így agonizáltam pár órát, vettek vért egy gyors vérképhez és bakteriális tenyésztéshez (ezt a csuklómból, mert csak ott van ép vénám). Doktornő jött vissza később, hogy a CRP értékem megtízszereződött az előző napi értékhez képest, így tényleg nem lesz infúzió, sem MRI. A kérdés csak az volt: haza tudok jönni? Ebben jómagam is kételkedtem. Annyit kértem csak tőlük, hogy hadd maradjak kora délutánig, aztán kimegyek a reptérre. Doktornő kilátásba helyezte, hogy felvesznek a hematológiai fekvő-részlegre. Megköszöntem a kedvességét és mondtam neki, hogy elindulok, megpróbálom.
Zárásul csak annyit, hogy piszok nehéz volt a hazaút, tényleg az utolsó erőmorzsáimat szedegettem össze ahhoz, hogy meg tudjam csinálni. Sírva fakadtam, amikor megláttam páromat a kocsival behajtani, hogy felvegyen. Beültem a hátsó ülésre, bekötöttem magam és így jöttünk hazafelé. Pénteken a háziorvosnál kezdtünk, ez valami vírus, ami most jellemző a környékre. Azóta már jobban érzem magam, tegnap ebédre már pár kanál rizst és sütőben sült krumplit is ettem. Ma még nem ugrálok sokat, maximum horgolni fogok.
Múlt heti küldetés félig teljesítve, legalább a hosszabb vizsgálaton túl vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése