Döntöttem

A hét elején megérkezett a válasz: nincs nyitott klinikai kísérlet Németországban, nem tudok becsatlakozni semmibe sem. Az első fázis már lezárult, a második fázis meg valamikor télen fog indulni. És nekem most nincs fél évem ülni és várni... a tünetek napról napra erősödnek, lázas vagyok már a kora délutáni óráktól. A limfocitáim betegek, az immunrendszerem meg megpróbál küzdeni.

A döntésem megszületett: bevállalom azt az erős kezelést, amit A verziónak ajánlottak. Ami erősebb attól a kezeléstől, mint amitől tavaly összeomlott a keringésem. Ennek a játéknak az a neve, hogy mindent vagy semmit. Ha hatásos, akkor időt nyertem. Időt nyerek egy idegen donoros csontvelő transzplantáció esélyére. 

Most már hetek óta nem tudok itthon maradni egyedül / nem merek. Napközben elvagyok a munkahelyemen: eldolgozgatok, amikor érzem, hogy jön a láz, akkor beveszek egy közönséges lázcsillapítót, még az a szerencsém, hogy ennyi elég és nem kell erősebb szerhez folyamodni. Jó érzés az emberek között lenni, még akkor is, ha sokat sírogatok az asztalomnál.

Mire hazaérünk, addigra kivagyok, mint a liba. Szép látvány vagyok, a lábamat felpolcolom és nézek ki a fejemből. A beszélgetéseink nagy része is a következő hétről szól: képes vagyok végigcsinálni? Most erősebb vagyok, mint 2012 év végén voltam. A mellékhatásokat el tudom majd viselni, a szervezetem tolerálni fogja? Ebben csak reménykedhetünk. 

Szeretnék élve hazajönni.