Születésnaposan

Szombaton délután, a kezelés után hazajöttünk Anyuékhoz, némi zsonglőrködéssel ... délelőtt még egy kicsit másképpen festett a helyzet, állítólag várt rám még egy 24 órás kezelés a lázlap szerint. Az én terveim szerint azonban MÁR NEM, hiszen addigra lement az összes 24 órás infúzió, ami számomra ki volt írva. A hír hallatán nem lett őszinte mosoly az arcomon, az biztos! Természetesen ez a nem őszinte mosoly azonnal hányást is produkált, sajnos idegi alapi ez nálam ennyire könnyedén működik.

Aztán némi egyeztetés az orvosokkal és igen, kiderült, hogy csak félreolvasásról van szó. Az utolsó infúzió megérkezett délben és a lecsöpögése után elindulhattunk szülőfalum irányába.

A hátsó ülésre kéreckedtem a kocsiban, igazából még a napellenzőt is felhúztam, zavart a fény. Árpi vezetett és én azon kaptam magam, mint tavaly hazafelé Szegedről, hogy csodálkozom: jééé 1 hét alatt is mennyit változott a táj! Néhol már virágzik a napraforgó :-) 

Hazaértünk. Az olyan jó. A kert kicsit másképp néz ki, pár hete apukám régi barátja nekiállt kemencét építeni és mostanra nyerte el végleges formáját. Elkészült a grillező-bográcsozó hely is - ez lett a születésnapi ajándékom az idénre. Ültem kicsit a hintában, Suzi, az öreg pulink persze folyton úgy helyezkedik, hogy egy picikét az orrával megérintse a lábujjam - pedig már megtanulta, hogy 1 méterre követhet csak engem. 

A közérzetemet inkább nem részletezem: az evés az egy katasztrófa. Próbálkozom, van ami kijön hamar, van ami csak 2 óra múlva csinál problémát. Hol türelmesen, hol türelmetlenül várom az evés folyományait. A sós, főtt krumpli kimondottan jól esik. A húsnak még azon szagát sem viselem el, ha Árpi eszik belőle. Sajtos tallér, némi piskóta. Almakompót, lemosva. Ruhákat újraöblítettük, mert még az öblítő szaga is zavaró. Ízeket mára már nem érzek, úgyhogy tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen étel van elém rakva.

Hétfőn betöltöttem a 35. születésnapomat. Nincsennek nagy vágyaim, csak még egyszer ennyit szeretnék itt lenni.