Sokszor nyüsszögök itthon az miatt, hogy már nem tudok egyszerre több dologra odafigyelni, úgy mint régen. Néha ez igen idegesítő tud lenni, főleg amikor keresem a szavakat és nem találom a megfelelőt az adott helyzetben! Az is roppant mód kellemetlen, hogy ha folyik egy társalgás, egy idő után nem tudom követni az eseményeket. Tudom, hogy a másik fél számára is fárasztó ez, de akkor gondoljon bele, nekem mennyire az!
Azt sem bírom elviselni, ha egyszerre szól a tévé, rádió és még beszélnek is hozzá. Nem megy. Ha valaki beszélni akar hozzám, és nem akar megőrjíteni, akkor tegye meg, hogy lekapcsolja a többi modern technikai vívmányt.
A fülem is zúg már a transzplantáció óta, azért egy kicsit ez is zavaró a hétköznapi életben.
Az új dolgok megtanulásával is vannak problémáim.
Tiszta szívből kérek mindenkit, hogy olvasson utána, milyen is az a kemoterápiás agy. Hogy ha a hozzátartozója a kezelések után ilyesféle "tüneteket" produkál, akkor nem az a megoldás, hogy veszekszik vele, meg megvádolja mindenfélével, hanem egyszerűen csak értse meg a helyzetét.
Sajnos nekem is többször el kell, hogy mondják pl. a heti eseményeket, hová megyünk, mit terveztünk, mert elfelejtem. A fáradtság meg kimondottan ront ezen a dolgon, így a 4 hónapja tartó folyamatos utazgatásom miatt ez most a számomra elviselhetetlen szintre emelkedett.
A tünetek jönnek-mennek, sosem egyformák. Néhány jó tanácsot olvastam a neten:
- próbáld meg az életed teljesen egyszerű mederben tartani
- ne csinálj sok dolgot egyszerre!
- írd fel az emberek nevét, hogy emlékezz rájuk
- írd fel a teendőket, találkozókat
- legyen a falon egy táblád, amire felírod a dolgokat
- diéta, tornák és sok pihenés
- foglald le az agyad (pl. puzzle, keresztrejtvények) - nálam ez a horgolás és a munka :-)
Nem kell szégyellni ezeket a tüneteket, csak meg kell tanulni együtt élni a helyzettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése