Mindig történik valami apróság, amitől jó kedvünk kerekedik és meg is maradnak az emlékezetünkben, hogy a nehéz pillanatokban ezekből merítsünk energiát. Megpróbálom összegyűjteni azokat, amik számomra emlékezetesek!
A héten volt kollégánk, Marci bácsi jött be a munkahelyünkre. Nagyon régen nem láttam már, de valahogyan a múlt héten kérdeztem rá páromra: nem tudsz róla semmit, hogy hogy van? Kiabáltam neki, hahó, Marci bácsi! Először csak furán nézett rám, nem ismert meg. Aztán odabaktattam hozzá, megöleltem, akkor azt mondta: Regi, de megszépültél! Hangosan felnevettem. Mondtam neki, de hát nézz rám, milyen kövér vagyok, híztam 10 kilót és kicsattanok már. Néz rám, néz, szerinte meg sokkal nagyobb darab voltam, amikor együtt dolgoztunk 5 éve. Aztán odasereglettek a régi kollégái: Erzsi, Mónika, Ildikó - körbeálltuk. Egy pár perc után könnybe lábadt szemmel nézett ránk, mondtuk neki, hogy sűrűbben is jöhetne felénk! Azonban nem ér rá, egy borászatban dolgozik mindenesként, nyugdíjas létére.
4 hete egy vese transzplantációra váró kisfiúnak meséltem arról, hogy milyen a repülés. Lacika nagyra nyílt szemekkel nézett rám végig, a száját is eltátotta közben. Nagy rajongója a focinak, Messi-vel szeretne találkozni , legalábbis ezt kérte az egyik segélyszervezettől. Az én beszámolóm csak arról szólt, hogy be kell kötni a biztonsági övet a repülőn is, és hogy bizony ott a felhőket felülről látjuk, nem úgy, mint itt a földön; hogy ha pattog a füle a magasság különbség miatt, akkor mit csináljon közben :-) - de sikert arattam vele. Most lesz 10 éves júniusban, remélem minden rendben lesz nála is.
Pár hete Robi kollégám kisfia látogatott be az irodába, a nagy tárgyalóban felállította az autós útjait A4-es papírokból és jelzőlámpákból. Folyamatos berregés hallatszott kifelé, a másik beszerzővel, Lacival bedugtuk a fejünket: hogy hahó Marci, milyen autó berreg ennyire?! Ferrari? Marci ránk nézett, és válaszolt: nem, hanem PORSCHE!! Ó, uram bocsásd meg tudatlanságunkat :-) a helyemhez mentem, kerestem két Porsche képet a neten, kinyomtattam és bevittem. Kaptam cserébe egy akkora hatalmas ÖLELÉST, amekkorát még életemben sosem.
Valamikor pár éve Andi barátnőméknél aludtunk, hogy vigyázzunk a gyerekekre kora reggel, mert nekik valahová el kellett utazni. Egyedül voltunk már a házban, a bébiőrző vevő részét hallottuk csak: Lottika ébresztgette Petit: "PEPE, ÉBI!" Azóta ez szállóige az otthonunkban, ha páromat akarom ébreszteni, csak annyit mondok neki: "PEPE, ÉBI"
A házunkban lakik Hanna, akit leukémiával diagnosztizáltak tavaly nyáron. Akkor 5 éves volt, a kezelések szépen zajlottak. Van amikor összetalálkozunk, olyankor mindig van egy kérdésem, amit csak mi tudunk, és senki más. Egyszer kérdeztem tőle: neked hol van a port csatlakozód? Már hűvösebb idők voltak, de felhúzta a pólóját és mutatta nekem, hogy hol. Anyukája nézett rám, hogy ezt még soha idegennek nem mutatta meg. Néztem rá, hát hol vagyok én idegen? Sorstárs vagyok. Egyszer kérdeztem tőle, na, melyikünknek van nagyobb haja? Persze, hogy Ő nyert :-)
Keresztlányom, Laura sem semmi azon a téren, ha rólam van szó. 2012 karácsonyán eljött meglátogatni, amikor a legsoványabb voltam. Előtte küldött nekem egy csomó rajzot, szivárvánnyal. Kicsiként is mindig óvatosan bánt velem, ha mondtam neki, hogy nyugodtan az ölembe ülhet, akkor is azt óvatosan tette, mintha tojásból lennék. Egyszer kaptam egy oklevelet, a "legkitartóbb ember részére". Asszem akkor elnémultam jó pár percre.
Most ezek jutottak eszembe, pedig annyi minden történik persze a Családdal is, Barátokkal is, Kollégákkal is. Csak hát a memóriám..
