A legnehezebb talán az volt, hogy mindkettőnk családja távol él tőlünk: anyu és a hugom majdnem 200 kilométerre, anyósomék pedig még ennél is többre. Az ABVD kezelések alatt igyekeztem csak akkor mutatkozni előttük, ha már tényleg túlvoltam a rosszulléteken; tehát nem sokat láttak abból, amit ténylegesen a kezelésekkel járt nálam. A tesóm töltötte nálunk a kezelést követő hétvégéket, Ő telibe kapta a gyengélkedéseket, de nem maradhattunk egyedül, szükség volt a segítségére és nagyon jó volt, hogy itt volt.
Hugommal törékeny a kapcsolatunk és mindig van valami, amivel a közepébe trafálunk az aktuális békés napoknak. Ez van :-) igyekszem rajta változtatni és nem beledumálni a dolgaiba: felnőtt ember aki a saját életét egyengeti, nem szólhatok bele (ez iszonyú nehéz ám, mert néha azt gondolom, hogy milyen marha okos vagyok). Valószínűleg rengeteget idegeskedett a háttérben, sokszor látta az egyhelyben toporgást, a kétségbeesést az arcunkon, de Ő nem szokta kimutatni, hogy látja, amit gondolunk és én pedig nem mondom, hogy tudom, mit érez :-)
Anyu nehéz eset volt, az apu halála után sok-sok meglepetést okozott az életünkben. Azt hiszem, a betegségem kapcsán megértette végre, hogy jobban kedvelem az állandóságot és azt, ha nyugalom van körülöttem. Ma már tudunk beszélgetni az éteren át és nem pedig abból áll a telefonálás, hogy Ő beszél én pedig hallgatok, rengeteget változott jó irányba a kapcsolatunk. Nagyon örülök annak is, hogy megtalálta a párját Bandi személyében, aki a türelmével viszonylag jól kezeli a kapcsolatukat.
Édesapám meghalt 6 évvel ezelőtt (rákos volt), a fényképe kikerült a parafa-táblámra, amire a céljaimat tettem ki és azokat a dolgokat, amiért hálás vagyok a Sorsnak, Istennek. Szoktam neki mondogatni, hogy beszélhetne valakivel ott fenn, hogy segítsen nekünk! Azt hiszem, hogy meghallotta, amit mondtam neki..
Anyósomék idősebb korosztály, mint édesanyám - ebből már 2 generációs különbség jön elő. Amikor nálunk voltak, akkor mereven viselkedtek és ez bennem is feszültséget szült: azóta, mióta el tudunk menni hozzájuk, megismertem a valódi énüket: ez már sokkal jobban elfogadható, megérhető; otthonukban teljesen más emberek, sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak és ez jót tett a kapcsolatunknak.
Sógorom: általa jutottunk be a Kamenica-i Onkológiára és intéztük a kórházi kezeléshez a papírokat - sokan azt mondják, hogy milyen hasonlóság van közte és a párom között, pedig ha jól megnéznék őket, akkor láthatnák, hogy a párom anyósomra hasonlít, a sógorom pedig apósomra. Csak azért, mert mindketten szemüvegesek, azért még nem ikrek :-) Annyira nem ismerjük egymást, mint szeretném.
Helga és Peter - Amikor Szerbiába "rohangáltunk" és papírokat intéztünk, hogy ha szükséges és ki tudjak menni kezelésekre, akkor Helga csörgött telefonon, hogy ne aggódjunk semmiért se, mert Ők segítenek, ha szükséges, csak egy szavunkba kerül! Szóhoz sem jutottam hirtelen, mert a kialakult helyzetben a másnapokat sem láttuk előre, tervezni sem tudtunk - ezzel egy biztonsági korlátot, védőhálót tettek a hátunk mögé, hogy ne aggódjunk a hétköznapi dolgokon. Tudják, hogy hogyan kell bennünket bátorítani, lelket önteni belénk és erre a legnehezebb időkben volt igazán szükség! A legjobban azt élvezem és gyerekként tudok örülni (és ez micsoda önzőség a részemről), amikor a biokertjéből kapok "segélycsomagot": friss paradicsomot, körtét, aztán a termésekből cukor nélküli lekvárt, hát mit ne mondjak: ISTENI! Tud ez a csaj valamit :-) Peter-t pedig végtelenül tisztelem - az egész lényét, habitusát, a beszélgetéseinket. Annak ellenére, hogy ez egy friss barátság, meghatározó szerepet töltenek be az életemben/életünkben és nem tudom, nem értem, hogy hogyan irányított feléjük a Sors, de nagyon örülök neki!
Andi barátnőm gyerekei: Petike a maga 6 évével természetesen mindent tudott, még ha igyekeztünk a részleteket titkolni előtte, még akkor is. Tudta, hogy járok a kórházba és azt is, hogy kezelésekre. Lottika persze egyből vette az adást (3 éves), amikor először megjelentem kendőben és odaállt elém: neked akkor most nincs hajad? Megnézhetem? Megnyugtattam, hogy karácsonyra hosszú hajam lesz és hogy milyen legyen? Azt mondta, mint az anyjáé.. na bumm, néztem az Andira, neki jóval váll alatti hosszúságú, egyenes haja van :-) hogy fogom én ezt teljesíteni? Lili a kamaszlány természetesen a szívem csücske, ugyan ritkán látom a lómániája miatt, de végig figyelemmel kísérte az eseményeket. Neki is megígértem, hogy meggyógyulok. Szüleik: Andi és Zsolti is mindvégig mellettünk álltak, Zsolti persze jóbaráthoz méltóan Ő is felajánlotta, hogy bármiben segítenek, csak szóljunk - a legnagyobb segítségük számomra az volt, hogy a gyerekeikkel való játék erőt adott, és hogy elmondhattuk ami a szívünket nyomta.
Keresztlányom Laura is úgy bánik velem, mint egy porcelánbabával (pedig jó nagy darab vagyok). Nemsokára Ő is 6 éves lesz! Figyeltem, hogy mennyit változott a kapcsolatunk mostanában és ha odaül az ölembe, azt milyen finomsággal teszi, hogy nehogy fájjon vagy bármi probléma legyen. Szülei: Timi és Misi, őket már gyerekkoromból ismerem, bennünket kértek meg, hogy legyünk a lányuk keresztszülei. Nagy meglepetés volt, nagyon jól esett és örömmel fogadtuk el a kérést.
Niki barátosném férjhez ment és az első gyerekét terelgeti a hét minden napján, sokat levelezünk, igyekszik tartani bennem a lelket, ami néha nagyon nehéz. Neki furcsa az és teljesen megértem az érzéseit, hogy elmenekültem a kemók elől - nem akarja elhinni, ami most történik velem, látom a kétkedő tekintetét. Ez nem baj és így is van rendjén, mert én sem hittem el addig, amíg a júniusi CT eredmény meg nem érkezett. Most már bátran elmondhatom azt is, hogy második gyermekét várja - jól áll neki az anyaság, ügyesen bánik Kittivel!
Andi barátnőm (+Marcipán, a kutya): amikor karácsonykor átjött, akkor csak feküdtem itt a kanapén és próbáltam szórakoztatni őt, Ő meg engem és mindketten tudtuk, hogy marha szar a helyzet :-) hozott nekem csokit is, de egy kockát bírtam megenni belőle. Barátságunk még az előző munkámhoz fűződik, Ő volt az asztalszomszédom. Mindenről megvan a saját véleménye, de így szeretem, ahogy van :-)
Andika barátnőm: nélküle nem jutottam volna el a Katához és nem jutottam volna el a mostani utamra. Sokáig kellett rágnia a fülemet és győzködni arról, hogy próbáljam meg, de végül is rászántam magam. Annyira örültem, hogy júliusban a bérma-keresztanyja lehettem és másnap az esküvőjén is részt vettünk :-) majdnem éjfélig ottmaradtunk a buliban, táncoltam is (persze kis pihenőket tartva). Csabi, a férje szerintem nagyon szerencsés ember! A barátnőim közül Andika az, aki elkötelezett híve az ezoterikus dolgoknak - sok dolgot fedeztem fel általa az elmúlt 1 évben.
Brigi - isteni olívaolajat szállít nekem Olaszországból és szuper grillező tepsit kaptam tőle, ma is ezen sütöm a kajámat. Hóbortos hölgyemény, maximalista jellem: ha valamibe belekezd, akkor azt tökéletesen csinálja, ez a fényképein is látszik. Az esküvői képeink az első munkái közé tartoznak, azt mondta, hogy házasodjunk össze újra és sokkal-sokkal szuperebb képeket csinálna most, mint 4 évvel ezelőtt... szerintem meg pontosan mi vagyunk rajta, kendőzetlen valónkban, retusálás nélkül. Próbáltam elterelni eddig a dolgokat, hogy még ne fényképezzen le, mert a nyakamon a bumszli még mindig fél alma nagyságú, de szerintem nem húzhatom már sokáig a dolgokat.. egyébként pedig nagyon örülnék, ha csinálna rólam képet, mert megbízom benne és előtte nem vagyok zavarban.
Melinda és Misi, akik a messzi távolból próbálnak engem gyógyítani :-) Párom révén ismertem meg őket, de ugyanolyan baráttá léptek elő az én életemben is az évek alatt, mint az én régi barátaim. Remélem, hogy hamarosan itthon köszönthetjük őket újra Magyarországon, mert tudom, hogy a Páromnak mennyire jó lenne néha mással is eszmét cserélni, nem csak velem.
Szilveszter barátom: nincs olyan hónap, hogy ne hívna fel telefonon! És olyankor ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol 1 hónappal azelőtt abbahagytuk; na és a karácsony környéki közös vacsoráink! Az idén mi vagyunk a sorosak a vendéglátásban, erre határozottan emlékszem! Ritkán látni olyan aranyos párt, mint Ő és a felesége.
Kollégák: rengeteg pozitív megerősítést kaptunk tőlük, látták a kínlódásunkat már a kezdetektől. Edina, az asztalszomszédasszonyom: tőle kaptam a kendőim nagy részét, akkor rémült meg, amikor március-áprilisban azt látta rajtam, hogy feladtam a küzdelmet és tudom, hogy nagyon örült, amikor újra látta rajtam a küzdőszellemet. Sokat csacsogok neki egész nap, remélem elviseli :-) Erzsike, hát Ő egy jótét-lélek - egyszer meglepett egy gőzkacsával, amikor még az őssejt transzplantációra készültünk :-) és a steril körülményekre. András minden egyes CT vizsgálat előtt (is) öntötte belém a lelket és igyekezett arra koncentráltatni engem, hogy jók lesznek az eredmények. Dia sokszor könnyes szemekkel állt előttem, amikor a tehetetlenség lett ratjunk úrrá. Adri és Tomi vették át a munkám egy részét áprilisban, megpróbáltam felkészíteni őket arra az időszakra, ha véletlenül nem lennék és remekül csinálták!! Mónika, Ildi - akik mindig velünk aggódtak és a fél szemüket mindig rajtam tartják, hogy nehogy bármi bajom legyen, amikor bemegyek dolgozni...Edit és Gábor: mindig unszolnak, hogy pihenjek többet és Edit nagy szakértője az ezoterikus dolgoknak, tehát mindig kapok egy kis útmutató :-) és persze a többiek: Lajos, András, Jani, Gábor, Tamás, Laci, Józsi, Annami és sorolhatnám az egész üzemet. Nagyon jó csapat! Örülök, hogy velük dolgozhatom :-)
Janiról, a főnökünkről szerintem ódákat lehetne ide írni, de nem teszem, mert úgyis tudja, hogy mennyire hálás vagyok neki mindazért, amit értünk tett. Hogy lehet egy főnök ennyire jóindulatú? Hogy tudta megengedni, hogy home-office szerű otthoni munkát végezzek, amikor szükség volt rá? A párom legnagyobb támasza volt mindvégig, végtelenül sajnálom, hogy már nem nálunk főnök szeptembertől, átcsábították máshová és Ő hagyta magát!
Niki barátosném férjhez ment és az első gyerekét terelgeti a hét minden napján, sokat levelezünk, igyekszik tartani bennem a lelket, ami néha nagyon nehéz. Neki furcsa az és teljesen megértem az érzéseit, hogy elmenekültem a kemók elől - nem akarja elhinni, ami most történik velem, látom a kétkedő tekintetét. Ez nem baj és így is van rendjén, mert én sem hittem el addig, amíg a júniusi CT eredmény meg nem érkezett. Most már bátran elmondhatom azt is, hogy második gyermekét várja - jól áll neki az anyaság, ügyesen bánik Kittivel!
Andi barátnőm (+Marcipán, a kutya): amikor karácsonykor átjött, akkor csak feküdtem itt a kanapén és próbáltam szórakoztatni őt, Ő meg engem és mindketten tudtuk, hogy marha szar a helyzet :-) hozott nekem csokit is, de egy kockát bírtam megenni belőle. Barátságunk még az előző munkámhoz fűződik, Ő volt az asztalszomszédom. Mindenről megvan a saját véleménye, de így szeretem, ahogy van :-)
Andika barátnőm: nélküle nem jutottam volna el a Katához és nem jutottam volna el a mostani utamra. Sokáig kellett rágnia a fülemet és győzködni arról, hogy próbáljam meg, de végül is rászántam magam. Annyira örültem, hogy júliusban a bérma-keresztanyja lehettem és másnap az esküvőjén is részt vettünk :-) majdnem éjfélig ottmaradtunk a buliban, táncoltam is (persze kis pihenőket tartva). Csabi, a férje szerintem nagyon szerencsés ember! A barátnőim közül Andika az, aki elkötelezett híve az ezoterikus dolgoknak - sok dolgot fedeztem fel általa az elmúlt 1 évben.
Brigi - isteni olívaolajat szállít nekem Olaszországból és szuper grillező tepsit kaptam tőle, ma is ezen sütöm a kajámat. Hóbortos hölgyemény, maximalista jellem: ha valamibe belekezd, akkor azt tökéletesen csinálja, ez a fényképein is látszik. Az esküvői képeink az első munkái közé tartoznak, azt mondta, hogy házasodjunk össze újra és sokkal-sokkal szuperebb képeket csinálna most, mint 4 évvel ezelőtt... szerintem meg pontosan mi vagyunk rajta, kendőzetlen valónkban, retusálás nélkül. Próbáltam elterelni eddig a dolgokat, hogy még ne fényképezzen le, mert a nyakamon a bumszli még mindig fél alma nagyságú, de szerintem nem húzhatom már sokáig a dolgokat.. egyébként pedig nagyon örülnék, ha csinálna rólam képet, mert megbízom benne és előtte nem vagyok zavarban.
Melinda és Misi, akik a messzi távolból próbálnak engem gyógyítani :-) Párom révén ismertem meg őket, de ugyanolyan baráttá léptek elő az én életemben is az évek alatt, mint az én régi barátaim. Remélem, hogy hamarosan itthon köszönthetjük őket újra Magyarországon, mert tudom, hogy a Páromnak mennyire jó lenne néha mással is eszmét cserélni, nem csak velem.
Szilveszter barátom: nincs olyan hónap, hogy ne hívna fel telefonon! És olyankor ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol 1 hónappal azelőtt abbahagytuk; na és a karácsony környéki közös vacsoráink! Az idén mi vagyunk a sorosak a vendéglátásban, erre határozottan emlékszem! Ritkán látni olyan aranyos párt, mint Ő és a felesége.
Kollégák: rengeteg pozitív megerősítést kaptunk tőlük, látták a kínlódásunkat már a kezdetektől. Edina, az asztalszomszédasszonyom: tőle kaptam a kendőim nagy részét, akkor rémült meg, amikor március-áprilisban azt látta rajtam, hogy feladtam a küzdelmet és tudom, hogy nagyon örült, amikor újra látta rajtam a küzdőszellemet. Sokat csacsogok neki egész nap, remélem elviseli :-) Erzsike, hát Ő egy jótét-lélek - egyszer meglepett egy gőzkacsával, amikor még az őssejt transzplantációra készültünk :-) és a steril körülményekre. András minden egyes CT vizsgálat előtt (is) öntötte belém a lelket és igyekezett arra koncentráltatni engem, hogy jók lesznek az eredmények. Dia sokszor könnyes szemekkel állt előttem, amikor a tehetetlenség lett ratjunk úrrá. Adri és Tomi vették át a munkám egy részét áprilisban, megpróbáltam felkészíteni őket arra az időszakra, ha véletlenül nem lennék és remekül csinálták!! Mónika, Ildi - akik mindig velünk aggódtak és a fél szemüket mindig rajtam tartják, hogy nehogy bármi bajom legyen, amikor bemegyek dolgozni...Edit és Gábor: mindig unszolnak, hogy pihenjek többet és Edit nagy szakértője az ezoterikus dolgoknak, tehát mindig kapok egy kis útmutató :-) és persze a többiek: Lajos, András, Jani, Gábor, Tamás, Laci, Józsi, Annami és sorolhatnám az egész üzemet. Nagyon jó csapat! Örülök, hogy velük dolgozhatom :-)
Janiról, a főnökünkről szerintem ódákat lehetne ide írni, de nem teszem, mert úgyis tudja, hogy mennyire hálás vagyok neki mindazért, amit értünk tett. Hogy lehet egy főnök ennyire jóindulatú? Hogy tudta megengedni, hogy home-office szerű otthoni munkát végezzek, amikor szükség volt rá? A párom legnagyobb támasza volt mindvégig, végtelenül sajnálom, hogy már nem nálunk főnök szeptembertől, átcsábították máshová és Ő hagyta magát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése